TV műsor

Évi 800 ezerrel csökken majd a munkakorú lakosság Oroszországban

Külföld, 2017.09.25

Oroszország demográfiai helyzete az egyik legnehezebb a világon, a munkaképes korú lakosság évi mintegy 800 ezer fővel csökken majd az elkövetkező öt-hat évben - jelentette ki Makszim Oreskin orosz gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn, egy Moszkva közelében megtartott pénzügyi tanácskozáson.

Oreskin elmondta, hogy Oroszországban a születések száma 1999-ben érte el a mélypontot, az akkor születettek 18 évesen most lépnek ki a munkaerőpiacra. A miniszter szerint a munkaképes korú lakosság csökkenése okozta negatív hatást új technológiák bevezetésével fogják enyhíteni, ami reményei szerint a növekedés húzóerejévé válik.

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy vajon az új technológiák bevezetése nem szabadít-e fel jelentős számban munkaerőt, Oreskin úgy vélekedett, hogy a változás aligha jár majd jelentősebb negatív következményekkel.

A Roszsztat szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint az idei év első felében a halálozások száma 11,8 százalékkal haladta meg a születésekét - egy évvel korábban ez az adat 1,3 százalék volt -, Oroszország 20 régiójában pedig másfél-kétszer annyian haltak meg, mint ahányan születtek. A természetes népességcsökkenést ugyanakkor teljes mértékben ellensúlyozta az Ukrajnából, Moldovából, Tádzsikisztánból, Kazahsztánból, Üzbegisztánból és Kirgizisztánból történő bevándorlás.

Az RBK gazdasági portál rámutatott, hogy az orosz vezetés az elmúlt években többször is sikerekről számolt be a demográfiai helyzet javítása területén, ezeket részint az átlagos életszínvonal növekedésével és a születések anyagi ösztönzésével magyarázva. A születések száma ugyanakkor ismét csökkenni kezdett, nemcsak a gazdasági válság, hanem a negyedszázadonként megismétlődő negatív demográfiai ciklus hatására.

A lap idézte Vlagyimir Putyin elnököt, aki június közepén arról beszélt a kormányülésen, hogy 2015 és 2020 között több demográfiai negatív hullám is érezteti utóhatását Oroszországban. Putyin emlékeztetett rá, hogy a második világháború okozta katasztrofális népességcsökkenés következtében megcsappant a 70-es évek elején születettek száma is, ennek a nemzedéknek a gyerekei pedig éppen a nehézségekkel terhelt 90-es években születtek, és most alapítanak családot.

Putyin felszólította az illetékes minisztériumokat, hogy ne fukarkodjanak a népességnövekedés ösztönzésével.

Oroszországban 5,2 százalékos munkanélküliségi ráta mellett 2016 közepe óta folyamatosan növekszik a munkaerő iránti kereslet, ami az orosz központi bank figyelmeztetése szerint a béreknek a termelékenységet meghaladó növekedéséhez, ennek eredményeként pedig áremelkedéshez vezethet.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!