Fehérorosz válság - Moszkva másfél milliárd dollár állami hitelt nyújt Minszknek

Külföld, 2020.09.14

Moszkva másfél milliárd dollár állami hitelt nyújt Minszknek - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát.

Putyin tévékamerák előtt hangsúlyozta, hogy a hazájukban kialakult helyzetet a fehéroroszoknak maguknak kell tárgyalások útján megoldaniuk, "külföldről érkező súgás nélkül". Logikusnak és időszerűnek nevezte, hogy Lukasenka alkotmánymódosítást kezdeményezett hazájában.

Leszögezte, hogy Moszkva elkötelezettje marad a Minszkkel kötött együttműködési megállapodásoknak, egyebek mellett a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén és a Szövetségi Államon belül. Hangsúlyozta, hogy a két ország katonai együttműködését folytatni kell.

Putyin a találkozón kifogásolta, hogy a kétoldalú áruforgalom több mint 21 százalékkal csökkent, amit elsősorban a koronavírus-világjárvány számlájára írt. Indítványozta a korábbi nagyságrend helyreállítását. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország a legnagyobb befektetője a szomszédos ország gazdaságának, rámutatva, hogy egyedül az épülő nukleáris erőmű értéke 10 milliárd dollár.

Lukasenka köszönetet mondott Putyinnak a fehérorosz helyzetben képviselt álláspontjáért és azért, hogy rámutatott: a fehérorosz határok egyúttal a Szövetségi Állam határai is. Nehezményezte, hogy a NATO az ellenzéki tüntetések idején hadgyakorlatot tartott Fehéroroszország közelében, és arra hívta fel vendéglátóját, készítse fel csapatait arra, hogy ellenálljanak egy esetleges agressziónak.

Kifejezte háláját amiatt is, hogy Moszkva megígérte Fehéroroszország ellátását a Covid-19 elleni vakcinával.

A két vezető a négyórás találkozó alatt túlnyomórészt négyszemközt tárgyalt, de nem írt alá semmilyen dokumentumot, és nem tartott sajtótájékoztatót sem. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfő este a megbeszéléseken elhangzottakat összegezve újságíróknak elmondta: Putyin és Lukasenka megállapodott, hogy az orosz elnök feloszlatja a rendvédelmi erőkből álló tartalékot, amelyet fehérorosz hivatali partnere kérésére hozott létre a szomszédos ország határán, és az abban részt vevő egységeket visszavezényli állandó állomáshelyükre.

Peszkov szerint nem esett szó arról, hogy orosz katonai bázis létesüljön Fehéroroszországban, viszont megállapodtak abban, hogy a hadgyakorlatokat az eredeti terveknek megfelelően meg fogják tartani. Ezek első szakasza már megkezdődött. Az oktatómanőverek végén - mint ezt Putyin hangsúlyozta - az orosz csapatokat vissza fogják vonni Fehéroroszországból.

Putyin kiadta az utasítást, hogy kezdődjenek meg a Covid-19 elleni vakcina Fehéroroszországba szállításának előkészületei. A két vezető megállapodott, hogy helyreállíttatja a két ország között a járvány miatt március végén elakadt vagy erősen akadozó közlekedést, és megbízza az illetékes tárcákat a kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkítésének konkrét feladataival.

Aljakszandr Lukasenka egyebek között beszámolt arról, hogy egy külön szervet tervez megalakítani az alkotmányreform megvalósítása érdekében.

Lukasenka volt első külföldi vezető, akit Putyin a járványhelyzet kezdete óta személyesen fogadott kétoldalú tárgyaláson, a fehérorosz államfő pedig először hagyta el hazáját a vitatott végkimenetelű, tömegtüntetéseket kiváltó augusztus 9-i elnökválasztás óta. A két vezető négy hónap alatt immár harmadszor találkozott egymással.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!