Feleségét védte Francois Fillon a francia jobboldal kampánynyitó nagygyűlésén

Külföld, 2017.01.29

A tavaszi francia elnökválasztás esélyesének számító Francois Fillon konzervatív elnökjelölt azt ígérte vasárnap híveinek, hogy eltökélten ellenáll minden "lejárató kampánynak", amelynek célja, hogy a jelöltségét gyengítse.

"Nem félek semmitől, kemény fából faragtak, messziről jöttem, engem nem tudnak megfélemlíteni" - mondta a volt francia kormányfő (2007-2012) a jobboldal kampánynyitó nagygyűlésén a mintegy 13 ezer fős hallgatóság előtt tartott több mint egyórás beszédében. A lelkes tömeg többször is azt skandálta, hogy "Fillon elnök, győzni fogunk".

"Alig három hónappal az elnökválasztás előtt nem véletlenül robbantották ki a botrányt. Penelope-on keresztül engem akarnak megtörni" - tette hozzá Francois Fillon, aki maga is "erődemonstrációnak" nevezte a vasárnapi kampánynyitót.

A francia baloldal előválasztásának napjára időzített nagygyűlést hónapok óta tervezték a jobbközép Köztársaságiak, de az új értelmet nyert, amióta a párizsi ügyészség szerdán sikkasztás, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával vizsgálatot indított a Le Canard enchainé egyik cikke alapján. A jól értesült szatirikus hetilap azt állította, hogy Penelope Fillon nyolc éven át mintegy félmillió euró fizetést vett fel a nemzetgyűlésben férje, majd annak utóda asszisztenseként, de az állást valójában nem töltötte be, tényleges munkát nem végzett.

Fillon tagadja "a gyalázatos rágalmazást" és állítja, hogy felesége 1981 óta az asszisztense volt, s ezt dokumentumokkal kívánja bizonyítani az igazságszolgáltatás előtt.

"Szükség volt erre a népgyűlésre, barátaim, azért hogy emlékeztessük azokat, akik elítélnek és támadnak minket, hogy kemény fából faragtak minket" - fogalmazott Fillon, akinek elsődleges célja az volt: megmutassa, hogy a jobboldal egységesen áll mögötte.

A közönség első sorában foglalt helyet - Fillon felesége mellett - a jobboldali előválasztáson második helyen végzett Alain Juppé és Nicolas Sarkozy több híve is, de a volt jobboldali államfő nem volt jelen.

A kezében egy hatalmas csokor virággal érkező 62 éves, végig könnyekkel küszködő Penelope Fillont ovációval fogadta a francia nemzeti zászlókat lengető közönség, majd akkor is megtapsolták, amikor Francois Fillon külön köszöntötte a feleségét a tribünről. A közel négy évtizede férje árnyékában élő Penelope Fillon most először jelent meg a reflektorfényben, korábban soha nem kísérte el a férjét a politikai rendezvényekre.

"Esküszöm önök előtt, hogy mindent odaadok, amit egy patrióta tud adni a hazának. Mindent odaadok: az elszántságomat, a kitartásomat, a győzni akarásomat" - hangsúlyozta Francois Fillon. "A személyemnél több van most a célpontban. Franciaország nagyságát akarják megtörni" - tette hozzá.

Vasárnap egy újabb gyanús eset is napfényre került, amely hatással lehet a jobboldali jelölt megítélésére. A Le Journal du Dimanche című vasárnap hetilap szerint Francois Fillon 2005 és 2007 között szenátorként 21 ezer eurós értékben fogadott el törvénytelen módon csekkeket.

A felmérésekben eddig Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnökével fej fej mellett az élen haladó konzervatív jelölt kampányát gyakorlatilag felfüggesztette a sajtóban csak Penelope gate-nek nevezett gyanú. Az interneten "Fillonné adja vissza a félmillió eurót" címmel indított petíciót az elmúlt négy napban 180 ezren írták alá.

Francois Fillon a nagygyűlésen egyébként a legtöbb támadást a felmérésekben jelenleg harmadik helyen álló, az elnökválasztáson függetlenként induló Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere ellen intézte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!