Felfüggesztették a tüntetést Kijevben az oroszbarát ukrán tévé ellen tiltakozók

Külföld, 2016.09.06

Egyezségre jutottak az oroszbarátnak tartott ukrán Inter televízió székháza előtt tüntető aktivisták kedden a tévé vezetőivel, s követeléseik teljesítéséig felfüggesztették blokádjukat az épület körül - közölte egy tüntetőcsoport. Az Inter közleményben cáfolta, hogy bármiről tárgyaltak volna a tüntetőkkel.

A tiltakozók azt a feltételt szabták ki, hogy öt napon belül menesszék a tévének hírműsorokat készítő cég igazgatóhelyettesét, az orosz állampolgárságú Igor Suvalovot, helyére pedig "ukrán hazafit" nevezzenek ki - mondta el az UNIAN ukrán hírügynökségnek Olekszij Szergyuk, a tüntetésben részt vevő egyik csoport, egy bizonyos Szent Mária önkéntes alakulat tagja.

További követelésük - tette hozzá -, hogy alakítsák át az Inter tv műsorstruktúráját, azaz szüntessék be az orosz gyártású tévésorozatok és orosz előadók dalainak sugárzását.

Szergyuk nem árulta el, hogy a tüntetők kivel tárgyaltak. Kilátásba helyezte viszont, hogy ha az Inter nem teljesíti követeléseiket a megadott határidőre, nagyobb erőkkel térnek vissza, és "sokkal keményebben lépnek majd fel".

Nem sokkal később az Inter tévé közleményben cáfolta, hogy bármiről is tárgyalt vagy megállapodott volna a tüntetőkkel. Helyszíni beszámolók azonban megerősítették, hogy egyelőre megszűnt a blokád a tévé kijevi székháza körül.

A tiltakozóakció komoly visszhangot kapott az ukrán médiában, és több vezető politikus is megszólalt az ügyben. Noha csak mintegy száz aktivista vett részt az akcióban, közöttük nagy számban voltak az ukrán fegyveres erők, a kelet-ukrajnai hadműveleti övezetben harcoló alakulatok volt és jelenlegi tagjai.

Az Inter hírműsorait gyártó cég épületét vasárnap este ismeretlenek felgyújtották: leégett egy stúdió, és öt ember füstmérgezést szenvedett. A demonstráció a központi székház előtt hétfőn kezdődött: a tüntetők gumiabroncsokat hordtak a székház elé, az épület körül ideiglenesen felállított deszkakerítésre pedig Inter, takarodj! feliratot festettek, illetve különböző, a tévét bíráló plakátokat ragasztottak. Kedd délelőttől már blokáddal akadályozták a tüntetők, hogy az ott dolgozók bejussanak az épületbe.

A vasárnapi gyújtogatást Petro Porosenko elnök és Volodimir Hrojszman kormányfő is elítélte. Porosenko elfogadhatatlannak nevezte, hogy Oroszországból származó pénzekből egy ukrán tévén keresztül destabilizálják az országot. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezzel szemben fellépni csakis törvényes keretek között szabad.

Felvetődött annak a gyanúja, hogy az Inter tévé érdekét szolgáló gyújtogatás történt, a vállalat vezetői ugyanis nem akartak együttműködni a hatóságokkal, nem adták át a térfigyelő kamerák felvételeit. A rendfenntartók azonban végül lefoglalták azokat. Porosenko szintén kizártnak nevezte, hogy "ukrán hazafiak" okozták a tüzet a stúdióban.

Az Interen több olyan kommentár hangzott el az utóbbi időben, amely helyeselte a Krím félsziget 2014-ben végrehajtott orosz megszállását, és kedvező képben igyekezett bemutatni a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárokat. Egyes források szerint a tévétársaság anyagi támogatást is kapott az önkényesen kikiáltott Donyeck megyei szakadár népköztársaságtól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!