Felújították a vasból épült isztambuli Szent István bolgár ortodox templomot

Külföld, 2018.01.07

Hét évig tartó felújítási munkálatok után újra megnyitották vasárnap a világon egyedülálló módon teljességében vasból épült isztambuli Szent István bolgár ortodox templomot - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A megnyitón Recep Tayyip Erdogan török államfő és Bojko Boriszov, soros EU-elnök Bulgária miniszterelnöke is részt vett.

Erdogan az ünnepségen kijelentette: a templom megnyitója nagyon fontos üzenet a nemzetközi közösségnek. Isztambulban a különböző vallások és kultúrák békében élnek egymás mellett - hangsúlyozta a török elnök.

Bojko Boriszov hangsúlyozta, hogy 2018-ban erőfeszítéseket kell tenni Törökország és az Európai Unió kapcsolatainak normalizálása érdekében.

A "Vastemplom" néven is ismert történelmi épület a metropolisz európai oldalán, Balgat kerületben található az Aranyszarv-öböl partján. 1898-ban készült el, helyén korában fatemplom állt, amely azonban leégett.

Az 500 tonna tömegű Szent István templomot a talapzat elmozdulása miatt 2009-ben zárták be a hívek előtt. A felújítás 2011-ben kezdődött. A 16 millió lírás összköltséget (nagyjából 1,1 milliárd forint) túlnyomórészt Isztambul nagyvárosi önkormányzata finanszírozta.

Az Anadolu beszámolója szerint a világon korábban Argentínában és Ausztriában is építettek vasból templomot, de azok időközben elpusztultak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!