Ferenc pápa: a szegények segítése az egyház evangéliumi kötelessége

Külföld, 2017.11.19

Az egyház evangéliumi kötelességének nevezte a szegények segítését és a szegénység elleni küzdelmet Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mondott beszédében a szegények első világnapján, amelyen az egész világból 4 ezer hajléktalan, beteg, migráns vett részt a Vatikánban vasárnap.

Ferenc pápa kijelentette, a társadalom peremén élők a világ szemében keveset érnek, pedig a szegények "nyitják meg előttünk a Paradicsom kapuit, ők képviselik az útlevelet a mennyországba".

Hangsúlyozta, hogy a szegények segítése és a szegénység minden formájával szembeni küzdelem evangéliumi kötelesség. Ferenc pápa beszéde szabadon mondott részeiben úgy fogalmazott, nem elegendő tartóztatni magunkat a rossz cselekedettől, jót is kell tenni, embertársaink szeretéséhez nem puszta szavakra, hanem bátor tettekre van szükség. "Isten nem kalauz, aki jegyeket ellenőriz, hanem Atya, aki gyermekeit keresi" - mondta Ferenc pápa.

A pápa szavait a Szent Péter-bazilikában több mint 4 ezren hallgatták: olasz és külföldi hajléktalanok, migránsok, menekültek, szegények, betegek vagy beteget ápoló családok, amelyek ezért anyagi nehézségekkel küzdenek. A misén imádkoztak portugál, lengyel, horvát, kínai nyelven is. Az oltárhoz többek között egy beteg gyermeket nevelő olasz család járult, valamint szegények azzal a kenyérrel, amelyet a római szegénykonyhákon osztanak.

Ezerötszázan a vatikáni audienciateremben kaptak ebédet, köztük százan Ferenc pápával egy asztalnál ültek. A Szent Péter tér mellett felállított kisebb tábori kórházban a rászorulók ingyenes orvosi ellátást kaptak.

A névválasztásával is ezt sugalló Ferenc pápa megválasztása óta a szegények egyházát hirdeti. Az utóbbi években a Szent Péter tér oldalában ingyenes zuhanyzókat nyitottak, ingyenes orvosi és borbélyszolgáltatás működik a rászorulóknak. Ferenc pápa a hozzá tartozó pápai alamizsna hivatal bevételeivel segíti a szegényeket Rómában éppúgy mint a világ számos részén. 2015-ös adat szerint ez, a közvetlenül a pápához tartozó hivatal 1,5 millió eurót fordított a szegények megsegítésére.

A pápa 2015-ben hirdette meg az irgalmasság rendkívüli szentévét, és tavaly Szent Márton napján Európa szegényeit hívta meg a Vatikánba, köztük magyarokat is. Tavaly jelentette be, hogy az egyház november 19-t teszi meg a szegények világnapjává, amelyet most tartottak meg először.

A Szent Péter téren délben mondott beszédében Ferenc pápa a Közel-Kelet és elsősorban Libanon békéjéért imádkozott. Megemlékezett az eltűnt argentin tengeralattjáróról. Köszöntötte a Kassáról érkezett futókat, akik vasárnap szolidaritási maratonon vettek részt Rómában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!