Francia elnökválasztás - Macron vagyonbevallását ellenőriztetné egy korrupcióellenes csoport

Külföld, 2017.03.14

Az április végi francia elnökválasztás fő esélyesének számító Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter vagyonbevallásának ellenőrzését kérte hétfőn este az illetékes hatóságtól az Anticor francia korrupcióellenes egyesület.

Az Anticor "összefüggésbeli hiányt" vélt felfedezni a függetlenként induló centrista elnökjelölt vagyonbevallásában, ezért a közélet átláthatóságáért felelős, 2013-ban létrehozott hatóságtól azt kéri, hogy ellenőrizze annak őszinteségét és pontosságát.

A szervezet szerint gazdasági miniszterré történő kinevezésekor, 2014-ben Macron azt állította, hogy 2009 és 2014 között 3,3 millió eurót keresett. A vagyonbevallásában azonban csak egy 1,2 millió eurót érő ingatlan és egy egymillió eurós adósság szerepel, vagyis alig 200 ezer euró nettó vagyonnal rendelkezik.

A jobbközép Köztársaságiak és a radikális jobboldali Nemzeti Front is kérdőre vonta korábban Macront amiatt, hogy bankári múltja ellenére túl kevés vagyona van.

A La Croix című katolikus napilapban hétfőn megjelent interjúban az elnökjelölt azt mondta, hogy 2012-ig, mielőtt Francois Hollande államfő gazdasági tanácsadója lett, négy éven át befektetési bankárként dolgozott, a jövedelme után munkáltatói és alkalmazotti járulékokat, valami személyi jövedelemadót is fizetett. Az utolsó, bankárként szerzett jövedelme után viszont az adókat már az államfő tanácsadójaként kellett befizetnie 2014-ben, amikor is töredékére esett vissza a fizetése. Ezenkívül a deklarált banki kölcsönt 2011-ben és 2012-ben a felesége családi házának felújításához vette fel.

"Ezekről mind tud a közéleti hatóság, amely régóta feljelentést tett volna az ügyészségen, ha problémát észlel" - hangoztatta.

Emmanuel Macron 2008 és 2012 között a Rothschild befektetési banknál dolgozott, ahol havi 33 ezer eurót keresett. Ezt követően két évig Francois Hollande államfő legfőbb gazdasági tanácsadója volt havi 12 ezer euróért, majd 2014 októbere és 2016 augusztusa között gazdasági miniszterként havi 9940 euró volt a fizetése. Az elnökjelöltnek jelenleg nincs jövedelme, Forradalom címmel megjelent kötetének jogdíjából és korábban tanárként dolgozó feleségének nyugdíjából él, ami havonta 2150 euró.

Macron korábbi jövedelmeiből mintegy félmillió eurót életbiztosításba fektetett. A házaspárnak nincs közös ingatlana, Párizsban bérelnek egy lakást, a feleségnek viszont van egy 1,4 millió eurót érő háza az észak-franciaországi Le Toquet városában.

Emmanuel Macron egy éve hozta létre En marche (Indulás!) névvel saját politikai mozgalmát. Miután az nem alakult párttá, nem jár neki állami támogatás. A jelölt állampolgári adományokból fedezi a kampányát, eddig több mint 9 millió eurót gyűjtött össze, valamint 8 millió eurós banki hitelt vett fel.

A Le Canard enchainé című szatirikus lap múlt héten azt írta, hogy 2016. január 6-án Emmanuel Macron még gazdasági miniszterként részt vett egy Las Vegasban rendezett elektronikai szalon francia promóciós gáláján, amely 380 ezer euróba kerül, s amelyre nem írt ki a tárca közbeszerzési pályázatot. A francia pénzügyminisztérium szerint az estet szervező Business France nevű állami ügynökség hétfőn közleményben ismerte el, hogy a Havas PR-ügynökséget kérte fel a gála megszervezésére, ugyanakkor azt is jelezte, hogy a miniszterek és kabinetjeik nem vesznek részt a beszerzési pályázataikban, azaz a Business és a Havas közötti szerződéses viszonyba nem szólnak bele.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!