Francia elnökválasztás - Nemzetközi sajtóvisszhang - 2. rész

Külföld, 2017.04.24

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap kommentárjában kiemelte, hogy az elnökválasztás első fordulójának eredménye a francia társadalom mély politikai megosztottságát mutatja.

Emmanuel Macron győzelme nem "lehengerlő", eredményével a 2012-es vagy a 2007-es elnökválasztáson nem is jutott volna be a második fordulóba - tette hozzá a FAZ, hangsúlyozva, hogy az európai politika régi, intézményesült szereplői és mérsékelt erői "még nem lélegezhetnek fel", mert korántsem biztos, hogy nem Marine Le Pen, "az euró és az EU lerombolására törekvő jobboldali populista" lesz Franciaország elnöke.

Majd csak két hét múlva, a második fordulóban dől el, hogy a franciák többsége hajlandó-e elindulni "a bezárkózás és a renacionalizáció útján, vagy pedig az EU kap még egyszer öt évet, hogy megpróbálja megoldani hatalmas problémáit" - írta a FAZ.

A szintén konzervatív Die Welt szenzációként értékelte az első forduló eredményét. Kommentárjában kiemelte, hogy az ötödik francia köztársaság történetében most először két olyan jelölt jutott be a második fordulóba, akik nem az eddig az elnököt állító meghatározó pártokat, a konzervatívokat vagy a szocialistákat képviselik.

Ez azt jelenti, hogy a választók "leváltották a régi pártrendszert", így "elkezdődhet valami új". Franciaország remélhetőleg kihasználja a lehetőséget - írta a Die Welt.

Hasonlóan értékeli a helyzetet a baloldali Frankfurter Rundschau, amely szerint az eredmény "fordulópont" a francia politikatörténetben, azt mutatja, hogy a franciák már nem bíznak abban, hogy a polgári konzervatívok vagy a szocialisták el tudják vezetni az országot. Helyettük két "kívülállóban" bíznak, akik közül egész biztosan Emmanuel Macron kerül ki győztesen. Ugyanis Marine Le Pen "lózungjai" mögé nem lehet többséget szervezni, a második forduló pedig elnökválasztás mellett népszavazás is lesz "Európáról, a szabadságról és a nyitott társadalomról", és a "demokraták" balról és jobbról mind felsorakoznak Macron mögé - írta a Frankfurter Rundschau.

Ryszard Czarnecki, a lengyel kormánypárt európai parlamenti képviselője a RadioWnet lengyel konzervatív rádiónak nyilatkozva a második fordulóba jutott mindkét jelölttel szemben fenntartásait hangoztatta: Le Pen esetében a francia NATO-tagság megszüntetését célzó terveket, a "lényegében balliberálisnak" minősített Macron esetében pedig az EU föderalizációjára, a kétsebességes Európa megteremtésére irányuló törekvést kifogásolta.

Szintén a RadioWnet adásában Eryk Mistewicz politológus úgy értékelte: Macron "a politikai marketing kiváló terméke", a Nemzeti Front jelöltjét, Le Pent viszont a második forduló előtt a francia média főáramlata "össztűz alá veszi" majd.

A TOK FM lengyel balliberális rádió Andrzej Zybertowicz szociológiaprofesszort, a lengyel államfő tanácsadóját szólaltatta meg, aki Macron programjában kedvezőnek minősítette, hogy az Európába tartó menekültek biztonsági ellenzőrzését az EU határain kívül folytatná le. Negatívumként értékelte viszont, hogy a centrista elnökjelölt az EU-ban külön költségvetést készíttetne az euróövezeti tagállamok számára, ami Zybertowicz szerint "új típusú akadályokat jelenthet majd a fejlődés útjában". Le Pen esetében a szociológus bizonytalansági tényezőnek minősítette a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való "flörtölést".

Marine Le Pen a lehető legveszélyesebb ellenfelet kapta a francia elnökválasztás második fordulójába - állapította meg kommentárjában a baloldali pozsonyi Pravda, amely szerint, mivel a "legbaloldalibb" jelölt, Jean-Luc Mélenchon nem jutott tovább, a második körben az EU-t támogató erők állnak majd szemben az unió széthullását támogatókkal.

Ha Marine Le Penből nem lesz francia elnök, az nem annak lesz köszönhető, hogy a franciák többsége olyan személyt akart támogatni, aki a hagyományos politikai struktúrák embere, hanem azért, mert a "hagyományos jelöltek" közül olyan jutott tovább, akinek - nem egyértelmű programja által - a legnagyobb esélye van begyűjteni mindkét "hagyományos oldal" szavazatait.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!