Francia elnökválasztás - Nicolas Sarkozy be fogja jelenteni, hogy Emmanuel Macronra szavaz a második fordulóban

Külföld, 2017.04.25

Nicolas Sarkozy volt francia államfő néhány napon belül bejelenti, hogy az elnökválasztás második fordulójában a centrista Emmanuel Macronra szavaz - közölték kedden a jobbközép Köztársaságiak a francia sajtóval.

Azt egyetlen forrás sem tudta megmondani, hogy a volt jobboldali elnök a pártja szavazóit is arra kéri majd, hogy szavazzanak az első fordulóban élen végzett jelöltre vagy pedig csak a saját nevében fog beszélni. Elképzelhető, hogy Sarkozy azt fogja mondani, megérti, hogy a politikai családjában mások másképp döntenek.

Hétfő este Francois Fillon, az elnökválasztás harmadik helyen végzett konzervatív jelöltje a jobbközép Köztársaságiak párt vezető testülete előtt Párizsban bejelentette, hogy visszavonul. A szavazatok 20,01 százalékával harmadik helyen végző Fillon a múlt év végén még a francia államfőválasztás favoritjának számított. Ugyanakkor a családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatti botrány csökkentette népszerűségét. A politikus jelezte, hogy a második fordulóban Emmanuel Macront támogatja.

A párt vezetősége ezt követően arra szólította fel a pártagságot, hogy (a radikális jobboldali) "Marine Le Pen ellen szavazzanak az elnökválasztás második fordulójában, mert a Nemzeti Fronttal szemben a tartózkodás nem lehet választás".

Nicolas Sarkozy kedden a Köztársaságiak mintegy hetven képviselőjével reggelizett, hogy megvitassák a Fillon veresége utáni helyzetet.

"Nicolas Sarkozy, a Köztársaságiak megválasztott elnöke, aki a vezetői címét háttérbe tette (a jobboldal novemberi) előválasztási kampányának idejére, a természetes vezetőnk és fontos szerepe van a családunk egységének szavatolásában politikai és morális tekintélyként, de ez nem feltétlenül gyakorlati szerep" - mondta a francia hírügynökségnek Daniel Fasquelle, a párt pénztárnoka.

Hírmagyarázók szerint a Köztársaságiak arra számítanak, hogy megnyerhetik a nemzetgyűlési választásokat júniusban Emmanuel Macron politikai mozgalmával szemben, aki ezáltal kénytelen lesz a jobbközép párttal koalícióra lépni. Ez esetben pedig júniustól a jobboldal adhatja a kormányfőt, Francois Baroin volt jobboldali gazdasági miniszter személyében, aki már Fillon megválasztása esetén is a miniszterelnöki poszt várományosa volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!