Francia választások - Szakértő: érdekes lesz látni a szavazóbázisok összetételét

Külföld, 2017.06.18

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő szerint az a kérdés, hogy milyen arányban mentek el a pártok szavazói voksolni a francia törvényhozási választások második fordulójában, mert arra lehetett számítani, hogy Emmanuel Macron elnök pártjának hívei vesznek részt többen, azonban az eredmények alapján úgy tűnik, hogy volt "korrekciós igény" a szavazók egy részében.

A szakértőt az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában arról kérdezték, hogy Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM) abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában a Le Monde című francia lap urnazáráskor ismertetett felmérésének adatai szerint. Macron pártja és a szintén centrista Francois Bayrou Demokrata Mozgalom (MoDem) nevű tömörülése 355 mandátumot szerezhet az 577 fős nemzetgyűlésben. Az abszolút többséghez 289 képviselőre van szükség. A részvétel rekordalacsony volt, alig 43 százalékos.

Soós Eszter Petronella azt mondta, az eredmény alapján az alkotmányozás ügyében, amelynél háromötöd szükséges a két ház együttes ülésén, "Macronnak egyezkednie kell". Hozzátette: mivel "újonc" frakcióról van szó, nő a kockázat, hiszen a lemorzsolódás lehetősége picit kisebb.

Hangsúlyozta: Emmanuel Macron számára a várhatóan 125 képviselői helyet szerző Köztársaságiak párt "bal szárnya" fontos kérdés, mert ők szeretnének együttműködni.

Jelezte: a Szocialista Párt főtitkára, Jean-Christophe Cambadélis bejelentette lemondását, ami azt vetíti előre, hogy "komoly és látványos" belső válság indul el a pártban.

A Nemzeti Frontra kitérve azt mondta, "meglepő" a felmérések szerinti nyolc mandátum, ugyanakkor ez is kevesebb, mint amit szerettek volna, ugyanis nem lesz frakciójuk, amihez tizenöt képviselő kell.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!