Franciaországban hat embert, köztük egy rendőrnőt és radikalizálódott lányát őrizetbe vették a 2016-os iszlamista rendőrgyilkossággal összefüggésben

Külföld, 2018.04.09

Hat embert, köztük egy rendőrnőt és radikalizálódott lányát őrizetbe vette hétfőn a francia rendőrség a 2016-os iszlamista rendőrgyilkossággal összefüggésben - közölték nyomozati források.

A Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen 2016. június 13-án egy iszlamista férfi az otthonában meggyilkolta a helyi rendőrparancsnokot és annak szintén a rendőrségen dolgozó feleségét. Az elkövető, akit a kommandósok a helyszínen megöltek, nem sokkal korábban fogadott hűséget az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vezetőjének.

A hétfőn őrizetbe vett három nő és három férfit a terrorelhárítás munkatársai hallgatják ki annak tisztázására, hogy az elkövető Larossi Abballa hogyan és miért választotta ki áldozatainak a rendőrházaspárt.

Az előállítottak között van a helyi rendőrszakszervezet egyik volt vezetője és környezetének tagjai, köztük a lánya, aki radikalizálódott iszlamista.

A források szerint a rendőrnőt egyelőre nem vádolják semmivel.

Az ügyben először két feltételezett segítőt vettek őrizetbe a gyilkosságok másnapján. A 29 éves Charaf-Din Aberouz és a 27 éves Saad Rajraji jól ismerték az elkövetőt, ugyanis 2013-ban együtt ítélték el őket azért,
mert pakisztáni iszlamista harcokhoz Franciaországban toboroztak önkénteseket. A nyomozás azonban decemberben új fordulatot vett, amikor is Aberouz öccse, a 24 Mohamed ellen eljárás indult terrorista emberölésben való bűnrészesség gyanúja miatt, miután megtalálták az ujjlenyomatait a gyilkosság helyszínén. A férfi azóta is előzetes letartóztatásban van, a másik két gyanúsítottat viszont szabadon engedték, de rendőrségi felügyelet alá kerültek, miután a nyomozók azt feltételezik, hogy közvetlenül nem vettek részt a támadásban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!