Függetlenként indulhat az önkormányzati választásokon Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterjelölt

Külföld, 2020.01.17

Függetlenként indulhat a júniusban esedékes önkormányzati választásokon Soós Zoltán, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által nevesített marosvásárhelyi polgármesterjelölt.

Erről maga Soós Zoltán beszélt egy pénteken tartott sajtótájékoztatón, amelyről a Marosvásárhelyi Rádió számolt be. Elmondta: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nem zárkózott el attól, hogy független jelöltként támogassa őt a szövetség, de erre vonatkozó hivatalos döntés még nem született.

Ugyanezen a sajtótájékoztatón a választásokra független polgármesterjelöltként készülő Hermann Mark Christian bejelentette visszalépését. Azzal indokolta döntését, hogy a közvélemény-kutatások Soós Zoltán sikerét jelzik előre, Soós pedig jelezte, hogy képviseli programja első tíz pontját. Hozzátette: az volt a feltétele, hogy Soós Zoltán független jelöltként induljon a választásokon.

A Maros Megyei Múzeum igazgatói tisztségét betöltő Soós Zoltán 2016-ban az RMDSZ jelöltjeként vett részt a marosvásárhelyi polgármester-választáson, és mintegy 6 százalékkal kapott kevesebb szavazatot, mint a tisztséget függetlenként megnyerő Dorin Florea. Akkor azonban Soós előválasztáson nyerte el a magyar jelölti tisztséget, amelyen az RMDSZ-szel szemben kritikus magyar pártok és civil szervezetek jelöltjei is megméretkeztek.

Az RMDSZ szeptemberben bejelentette: ismét Soós Zoltánt indítja a választási versenyben, ezúttal azonban nem szervezett előválasztást a jelölt kiválasztására. A demokratikus belső megmérettetés elmulasztása miatt mind a szövetség egyes képviselői, mind pedig a magyar pártok képviselői élesen bírálták az RMDSZ Maros megyei szervezetét.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: a néppárt kész támogatni Soóst, ha függetlenként indul el a versenyben.

A magyarul, románul és németül egyaránt anyanyelvi szinten beszélő Hermann Mark Christian négy évvel ezelőtt a Szabad Emberek Pártja (POL) helyi román-magyar párt színeiben szerzett önkormányzati képviselői mandátumot, melyről azonban két év után lemondott. Hermann a magyarok nyelvi jogai melletti kiállásával és a Dorin Florea polgármester vezette adminisztráció túlkapásaival szembeni fellépésével a magyar választók körében is népszerűségre tett szert.

Marosvásárhelyen él az erdélyi városok között a legnagyobb, mintegy 58 ezer fős magyar közösség, amely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. A korábban magyar többségű városban a magyarság az 1990-es etnikai konfliktus által gerjesztett kivándorlási hullám nyomán került kisebbségbe. A város élére 2000-ben került először szabadon választott román polgármester az azóta négyszer újraválasztott Dorin Florea személyében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!