Geológus: a hawaii vulkánkitörésnél nem várható olyan helyzet, mint az izlandinál 2010-ben

Külföld, 2018.05.04

A Kilauea vulkán kitörése Hawaii szigetén lehet, hogy befolyásolja a forgalmat, le kell zárni bizonyos utakat, evakuálni kellett mintegy tízezer embert, de kontinensre kiterjedő káosztól nem kell tartani, mint 2010-ben az izlandi Eyjafjallajökull tűzhányó esetében, amely megbénította fél Európa légiforgalmát - mondta Juhász Árpád geológus pénteken az M1 aktuális csatornán.

Juhász Árpád ismertette: a Kilauea a legkisebb az úgynevezett Big Island három vulkánja közül, 1200 méter magas, és több évtizede folyamatosan aktív, különböző intenzitással. Jelezte azt is: amennyire jósolni lehet, a Big Island előbb-utóbb halott vulkáni szigetté válik, kialszanak a vulkánok, és délkeletre már születik az óceán fenekén az újabb Hawaii-sziget.

Közölte azt is: ott nincsenek települések, ahova általában le szokott folyni a láva a Kilauea vulkánról, most viszont olyan irányban hatott a kitörés, ahol egy nagyobb település is van.

A geológus elmondta: a láva általában lassabban folyik, mintsem hogy megakadályozná az emberek kitelepítését. De hangsúlyozta, nemcsak láváról van szó, hanem arról, hogy magasba lövell a kráterből az izzó vulkáni anyag - salak és helyenként finomabb, porszerű anyag - amely beteríti a környező területeket, felgyújtja a környező erdőt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!