Gombaszögi Nyári Tábor - Pártjaik elmúlt egy évét értékelték az MKP és a Most-Híd vezetői

Külföld, 2017.07.12

Pártjaik elmúlt egy évét értékelték és célkitűzéseiket ismertették a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd magyar-szlovák vegyespártnak a vezetői a Gombaszögi Nyári Táborban szerdán tartott fórumukon.

Gombaszögi Nyári Tábor A felvidéki magyar fiatalok egyik komoly hagyományokra visszatekintő nyári rendezvényének számító Gombaszögi Nyári Táborban tartott kerekasztal-beszélgetésen Menyhárt József, az MKP elnöke, illetve Ravasz Ábel, a Most-Híd alelnöke vett részt.

Menyhárt József az MKP-ban tavaly ilyenkor tartott tisztújítás óta eltelt időszakról szólva hangsúlyozta, ez az időszak a kitartó munka éve volt. Elmondta: a párt - amelynek vezetése a tisztújítás során jelentősen megfiatalodott - megerősítette a párbeszédet a helyi magyar közösségi szervezetekkel, a civil szférával és az egyházakkal, napirenden tartották a klasszikus nemzetpolitikai témákat, illetve meghirdették a régiók politikáját, amellyel a kistérségek problémáinak megoldását akarják elősegíteni.

Az MKP elnöke a következő egy év fontos feladatának nevezte, hogy rugalmasabbá tegyék pártjukat, az ezt célzó lépéseket a novemberi szlovákiai megyei választások után teszik meg. Menyhárt kiemelt fontosságú feladatnak minősítette a felvidéki magyar közösség gazdasági megerősítését, mivel - mint mondta - a közösséget csak akkor lehet megtartani, ha erős gazdasági lábakon áll. Ezzel összefüggésben megemlítette a megújított Baross Gábor Tervet (a Felvidék gazdaságfejlesztési tervét), amelyet a közösséget megerősítő terveik rendkívül fontos eszközének nevezett.

A felvidéki magyar politikus a közelgő megyei választásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy az MKP jelenleg erős képviselettel rendelkezik a megyei önkormányzatokban, 5 megyében 41 képviselőjük van. Ezt a képviseletet meg akarják tartani, s lehetőség szerint meg is akarják erősíteni, fő céljuk, hogy minél több magyar jelöltet jutassanak be a megyei képviselőtestületekbe, ezért a következő időszakban a választók mozgósítására összpontosítanak majd. Menyhárt József hozzátette: a megyei választáson az MKP színeiben kipróbált jelöltek indulnak majd, akik között sok a fiatal. Az MKP és a Most-Híd megyei választási együttműködésének meghiúsulásával kapcsolatos kérdésre válaszolva rámutatott: pártjuk erős régiós struktúrákkal rendelkező, alulról építkező párt, s mivel ez esetben regionális választásokról van szó, egyes döntések alsóbb szinteken születtek meg.

Ravasz Ábel, a Most-Híd alelnöke az elmúlt egy évet értékelve azt mondta: pártjukban - a kormányzati szerepvállalással - új korszak kezdődött. Elmondta: a Most-Híd három területen "akart többet tenni", ezek a jogállamiság megerősítése, a régiófejlesztés és a kisebbségpolitika. Úgy vélte, mindhárom területen sikerült előrelépni. A régiófejlesztéssel kapcsolatban a "sikerek kezdeteiről lehet beszélni" - mondta Ravasz Ábel, aki a kisebbségpolitikai célkitűzéseikkel kapcsolatban az oktatásfinanszírozási törvényt, a nyelvhasználati jogok terén megvalósított változtatásokat és a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozását említette.

A vegyespárt kormányzati szerepvállalását és annak hozadékát, illetve következményeit firtató kérdésre azt mondta: a kormány "nem szent és hibátlan", voltak rossz lépései is, de mindenkinek el kell ismernie, hogy hatékonyan működik, azt pedig ugyancsak látni kell, hogy a Most-Híd a kormánykoalíció legkisebb pártja, így korlátozottak a lehetőségei a döntéshozatal terén.

Ravasz Ábel a megyei választásokról azt mondta: pártjuk egyik célja, hogy olyan fiatal jelölteknek adjon teret, akik később jelentősebb szerepet kaphatnak a pártban. Azzal kapcsolatban, hogy az MKP és a Most-Híd között meghiúsult az együttműködés a megyei választásokon, úgy vélekedett: pártjuk hosszú távú partnerség kialakítására törekszik, s ilyen politikai együttműködéshez arra lenne szükség, hogy a közeledés szándéka ne csak a választás előtt legyen meg.

A Gombaszögi Nyári Tábor vasárnapig tart, programjában több tucat - főként könnyűzenei és népzenei - fellépő műsora mellett politikai és közéleti témájú előadások egész sora szerepel.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Gombaszögi Nyári Tábor Gombaszögi Nyári Tábor
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!