Gyorsuló ütemben emelkedtek a termelői árak Németországban szeptemberben

Külföld, 2017.10.20

Gyorsuló ütemben emelkedtek szeptemberben a termelői árak Németországban, jelezve az inflációs nyomás növekedését Európa legnagyobb gazdaságában.

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett jelentése szerint szeptemberben 3,1 százalékkal nőttek a termelői árak éves szinten, miközben elemzők 2,9 százalékra számítottak az augusztusban mért 2,6 százalékos emelkedés után.

Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőttek a termelői árak szeptemberben. Elemzők 0,1 százalékot vártak az augusztusi 0,2 százalékos havi összevetésű emelkedés után.

Éves összevetésben az energiaárak 4,6 százalékkal emelkedtek, a nem tartós fogyasztási cikkek 3,4 százalékkal, a köztes javak 3,6 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek és a termelőeszközök pedig egyaránt 1,1-1,1 százalékkal drágultak.

Németországban 2013 augusztusa és 2016 novembere között folyamatosan csökkentek a termelői árak. Tavaly novemberben 0,1 százalékkal indult a növekedés, és decemberben már 1,0, januárban 2,4, februárban és márciusban egyaránt 3,1, áprilisban 3,4, májusban 2,8, júniusban 2,4, júliusban pedig 2,3 százalékkal emelkedtek a termelői árak éves szinten.

Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét, mivel közvetlenül megjelennek az áruk és szolgáltatások végső árában.

Szeptemberben 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves szinten, augusztushoz képest pedig 0,1 százalékos növekedést mértek Németországban. Az e havi előzetes adatokat október 30-án teszi közzé a Destatis.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!