Harminckét gyereket keresztelt meg Ferenc pápa Jézus megkeresztelkedésének ünnepén

Külföld, 2020.01.12

A gyermekkori keresztelést tanácsolta a családoknak Ferenc pápa a Sixtus-kápolnában mondott beszédében, ahol 32 kisgyereket részesített a keresztség szentségében vasárnap.

Csecsemősírástól volt hangos a Sixtus-kápolna, ahol egyházi hagyomány szerint a Vízkeresztet követő vasárnap az egyházfő kisgyerekeket keresztelt meg Jézus megkeresztelkedésére emlékezve.

Ferenc pápa kijelentette: a keresztség mintegy "igazságot szolgáltat" a gyerekeknek, mivel a szülők ezzel a szentséggel kincset adnak át nekik. A keresztség ugyanis "megvédi, segíti a gyerekeket egész életükben" - mondta a pápa. Éppen ezért azt szorgalmazta, hogy a keresztséget mindenki gyerekkorában kapja meg.

Ferenc pápa 15 kislányt és 17 kisfiút keresztelt meg: az első az olasz Maria, az utolsó a Mattia nevet kapta. A gyerekek között több ikerpár is volt, két fiú a Karol nevet kapta Szent II. János Pál pápa után.

Szokás szerint a pápa a Vatikánban vagy általánosságban a Szentszéknél dolgozóknak az utóbbi hónapokban született gyerekeit keresztelte meg. A gyerekeket szüleik tartották a keresztvíz alá. Elkísérték őket az idősebb testvérek, valamint a keresztszülők is.

Az olasz hatóságok közlése szerint vasárnap feltartóztattak egy, a Szent Péter térre tartó turistát, akinek a fémdetektoros biztonsági ellenőrzés során egy drónt találtak több réteg alatt elrejtve a táskájában. A 2015-ös párizsi terrorista támadások óta a Szent Péter tér oszlopcsarnokában kialakított ellenőrzési pontokon a térre belépni akaró minden személyt átvizsgálnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!