A szarajevói örökmécsesnél emlékeztek csütörtökön a város vezetői a boszniai főváros sorsát is formáló háborúkra. Szerda este pedig koszorút helyeztek el azon a hídon, amelyen a háború két első áldozatát, Suada Dilberovicot és Olga Sucicot megölték. A hidat azóta Suada és Olga hídjának hívják.

Habár hatalmas állami megemlékezéseket nem tartanak, a boszniai sajtó nagy terjedelemben foglalkozott az évfordulókkal, különös figyelmet szentelve annak, hogy 25 éve Szarajevó ostromával kezdődött az 1995-ig tartó boszniai háború. A lapok megállapították: a mai napig eltérő vélemények vannak arról, hogy az 1945-ös és 1992-es események véletlenül estek-e ugyanarra a napra, vagy 25 évvel ezelőtt szándékosan időzítették az ostromot az egykori felszabadítás napjára.

Jugoszlávia szétesése idején a legsúlyosabb válság az ortodox szerbek, a katolikus horvátok és a muzulmán bosnyákok lakta Bosznia-Hercegovinában alakult ki. A boszniai parlamentből 1991 októberében kivonultak a nagyszerb ideológiát valló szerb képviselők, és 1992. január 9-én kikiáltották saját államukat, a boszniai Szerb Köztársaságot. Egy hónappal később - a szerb lakosság bojkottja mellett - a boszniai népszavazáson 99,4 százalékos többséget kapott a függetlenség, a jugoszláv szövetségi államból történő kiválás.

A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) elhagyta ugyan Boszniát, de a hadfelszerelés és a szerb nemzetiségű tisztek jelentős része a boszniai Szerb Köztársaság hadseregébe került. Ezután a boszniai horvátok és a bosnyákok is létrehozták saját haderejüket, számtalan félkatonai egység is alakult, de a Belgrád által is támogatott boszniai Szerb Köztársaság jelentős fölénnyel rendelkezett. Csak idő kérdése volt, hogy a felek között feszülő ellentétek mikor torkollnak fegyveres összetűzésekbe, majd háborúba.

1992. április 6-án a támadó szerbeknek nem sikerült bevenniük Szarajevót, ezért teljes blokád alá vették a várost. Az ostromzár 44 hónapon át, 1996 februárjáig tartott. A háborút az 1995 novemberében az egyesült államokbeli Daytonban tető alá hozott békeszerződés zárta le, a város azonban még három hónapig ostrom alatt állt.

Szarajevóban 1992 áprilisa és 1996 februárja között mintegy 11 500-an haltak meg, közülük több mint 1600 gyerek. A helyi beszámolók szerint naponta átlagosan 300 gránátot lőttek a városra, aminek következtében legalább 50 ezren megsérültek. A 380 ezres boszniai főváros az ostrom idejére víz, áram és fűtés nélkül maradt.

A háborút követően két, nagy önállóssággal rendelkező részre osztották az országot: a többségében horvátok és bosnyákok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra, valamint a főként szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra. Az ellentétek azonban 25 év alatt sem szűntek meg teljesen, és időről időre fellángolnak. A szerbek rendre bejelentik függetlenségi törekvéseiket, a horvátok pedig saját országrészt követelnek. Az államapparátust sokszor ellehetetleníti, hogy a daytoni békeszerződés értelmében mindhárom államalkotó népcsoportnak, azaz a bosnyákoknak, a horvátoknak és a szerbeknek is meg kell szavazniuk egy-egy döntést.

Szarajevó átadta ugyan Brüsszelnek uniós csatlakozási kérelmét, az országban azonban jelentős reformokra van szükség, hogy az integráció előrehaladhasson. Fel kell számolni az óriásira duzzadt adminisztrációt, meg kell változtatni a kisebbségekkel szemben diszkriminatív, a daytoni szerződésre épülő alkotmányt, csökkenteni kell a munkanélküliséget és a korrupciót, a jogállamiság pedig erősítésre szorul.

A Klix.ba boszniai hírportál megállapítása szerint Szarajevóban, de egész Bosznia-Hercegovinában is vegyes érzelmekkel gondolnak április 6-ra, vagyis nincsen ok ünneplésre, de szomorkodásra sem.

Mivel most van Szarajevó alapításának 555. évfordulója is, Abdulah Skaka polgármester arra emlékeztetett, hogy a történelem bebizonyította, a város mindig felül tudta múlni önmagát és túl tudott lépni magán, így le tudta győzni a támadókat, hogy végül nyílt, többnemzetiségű várossá váljon, és az is maradjon.

A boszniai várost ért csapások után Szarajevó talpra tudott állni, és noha Bosznia-Hercegovina a balkáni térség egyik legszegényebb országának számít, a főváros mára szinte régi fényében tündököl, még ha nem is feledi a háborúkat és azok következményeit.