Hashim Thaci: nem lesz népszerű a szerb-koszovói kapcsolat rendezésének végeredménye

Külföld, 2017.07.20

Hamarosan történelminek nevezhető megállapodás születhet a szerb-koszovói viszony rendezését és a megbékélést illetően, amelynek a végeredménye miatt csorbulhat a koszovói és a szerb államfő népszerűsége is - hangsúlyozta Hashim Thaci koszovói elnök a Tanjug szerb hírügynökségnek adott interjúban, amelyet a belgrádi sajtó nagy terjedelemben ismertetett csütörtökön.

Thaci szerint a megbékélési folyamat végén "a valóság elfogadására" is sor kerül, emiatt pedig sem Aleksandar Vucic, sem ő maga nem lesz népszerű, ám Szerbia és Koszovó számára ez kizárólag pozitív eredménnyel járhat.

A Tanjug megállapította, hogy az utóbbi két évben három választást is tartottak Szerbiában, és egyetlen jelölt sem kampányolt azzal, hogy Szerbia a közeljövőben elismerné Koszovó függetlenségét, ezért túlságosan optimistának nevezte a koszovói elnök elképzelését. Hashim Thaci mindazonáltal kijelentette: tisztában van azzal, hogy Szerbia nem fogja a következő néhány hónapban vagy évben elismerni Koszovó függetlenségét, ám látni kell azt is, hogy Koszovó hamarosan az összes nemzetközi szervezetnek a tagja lesz, és Szerbia sem válhat addig az Európai Unió tagjává, amíg "meg nem szabadul attól a tehertől, amelyet Koszovó jelent". Pristina 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád továbbra is saját, déli, többségében albánok lakta tartományának tartja a területet. Brüsszel soha nem mondta ki nyíltan, hogy Szerbia uniós tagságának feltétele Koszovó függetlenségének elismerése lenne, ám a szerb közbeszédben egyre többször merül fel ez a feltételezés.

"Szerbiának is el kell döntenie, hogy az európai jövője felé szeretne tekinteni, vagy a mítoszok és múlt világában akar élni" - szögezte le a koszovói államfő.

Hashim Thaci szerint annak ellenére, hogy az utóbbi négy évben nem történt előrelépés a két ország viszonyában, és a 2013-ban lefektetett pontok sem valósultak meg, nincs ok a csüggedésre. Szerinte már csak néhány megállapodást kell aláírni, hiszen sok kérdésben már egyetértés született, sok terv megvalósult, és ezek adják az alapját a történelmi megbékélésnek. Mint mondta, a szerb államfővel meg tudott egyezni abban, hogy a kétoldalú tárgyalások dinamikusabbak, aktívabbak és gyümölcsözőbbek lesznek a jövőben, és a kérdések lezárásának határidejét is leszögezik majd.

A koszovói elnök bejelentette, hogy a szerb-koszovói párbeszéd augusztus végén államfői szinten folytatódik Brüsszelben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!