Hetven rászoruló kisiskolás vett át tanszercsomagot az Ökumenikus Segélyszervezettől Kárpátalján

Külföld, 2018.09.03

Hetven rászoruló kárpátaljai magyar kisdiáknak adott át az iskolakezdéshez szükséges hátitáskákat és tanszercsomagokat az Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn Beregszászon.

Az Iskolakezdés együtt! hagyományos akciója keretében az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai munkatársai az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központban adták át az iskolakezdéshez összeállított tanszercsomagokat. Az adományokat szociálisan hátrányos helyzetű nagy- és csonka családokban nevelkedő, félárva, valamint veszélyeztetett gyermekek kapták.

A segélyakcióról Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai-ukrajnai képviseletének vezetője az MTI-nek elmondta: "a kárpátaljai családokat anyagilag erősen megterhelő tanévkezdés megkönnyítése érdekében a segélyszervezet - immár sokadik alkalommal - ezúttal is 70 hátrányos helyzetű, rászoruló beregszászi gyermeknek juttatott az iskolakezdéshez szükséges tanszercsomagokat". Jelezte, az egyenként 10 ezer forint értékű hátitáskák és tanszerek jelentős segítséget jelentenek a nehéz szociális helyzetben élő családoknak, mert Ukrajnában nagyon alacsonyak mind a fizetések és a szociális segélyek. Mint kifejtette, a tanszercsomagok gyakorlatilag mindent - füzeteket, tollakat, ceruzákat, festékeket, radírt, körző- és vonalzókészletet, tolltartót, tornazsákot - tartalmaznak. Azt is elmondta, hogy a segélyben részesült 70 gyerek közül 50-nel az Advance központ munkatársai foglalkoznak rendszeresen. A cél az, hogy a tanszercsomagokkal is elősegítsék a hátrányos helyzetű diákok iskolai előmenetelét - tette hozzá Gerevich János Az Ökumenikus Segélyszervezet az idei tanévkezdést a 70 kárpátaljai diák mellett - az Iskolakezdés együtt! segélyakció során befolyt pénzadományokból - további 180 erdélyi és 80 vajdasági tanuló számára könnyíti meg a határokon túl.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!