Hódmezővásárhely és magyar kormány támogatásával épült óvodát adtak át a kárpátaljai Mezőváriban

Külföld, 2017.12.19

Hódmezővásárhely és a magyar kormány támogatásával épült református óvodát adtak át ünnepélyesen kedden a Beregszászhoz közeli Mezőváriban.

Az átadási ünnepségen mondott köszöntőjében Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy a mezővári Tündérkert óvoda a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében az első zöldmezős beruházásként épült gyermekintézmény Kárpátalján. Az öröm kettős Mezőváriban, hiszen az óvoda nemcsak a magyar kormány segítségével épült, hanem elsősorban az ötletgazda és kezdeményező Hódmezővásárhely megyei jogú város támogatásával - tette hozzá. A hódmezővásárhelyiek mintegy 60 millió, a magyar kormány 100 millió forintos támogatásából épült óvoda jelentőségére utalva a kormánybiztos kiemelte: "nem engedhetjük, hogy itt, a Kárpát-medencében leszakadjanak nemzetrészek a társadalmi-gazdasági fejlődésben". A mezővári óvoda is azt a célt szolgálja, hogy Kárpátalján további ezer évig megmaradjon a magyar szó - mutatott rá. "Kálvinista reformátusként szólva" jelképesnek nevezte, hogy a Kárpátaljai Református Egyházkerület közreműködésével létesült óvoda a reformáció 500. évfordulóján épült, hiszen - mint fogalmazott - Mohács után a református prédikátorok voltak azok, akik hitet és reményt adtak a lét-nemlét határán lévő magyarságnak.

"Legyen jelzés a mezővári óvoda megépülése arra, hogy bármilyen nehéz, időnként kilátástalan is a helyzet Kárpátalján az ukrán mindennapok valóságában, az anyaország, a magyar kormány mindig a kárpátaljai magyarság mellett áll, mindig segítő kezet fog nyújtani" - hangsúlyozta befejezésül Grezsa István, jelezve, hogy a nap folyamán az eddigi 18 után további három, a magyar kormány támogatásából felújított magyar óvodát fog átadni Kárpátalján. Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere beszédében azt emelte ki, hogy az óvoda megnyitása önmagán túlmutató esemény: "egy megvalósult álom, az összefogásnak és a hitnek a jelképe, hiszen a kárpátaljai magyarokkal együtt hisszük, hogy a magyaroknak nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van ezen a vidéken."

Emlékeztetett arra, hogy az összefogás 2015-ben indult, amikor a hódmezővásárhelyiek átadták a városban gyűjtött pénzadományt a mezővári óvodának. A hódmezővásárhelyi televízió által az óvodáról akkor készített felvételeket látva Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felvetette, hogy támogatni kellene egy új óvoda megépítését Mezőváriban, amelynek nyomán a hódmezővásárhelyi önkormányzat gyűjtést kezdeményezett - tette hozzá. "Nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a legsikeresebb adománygyűjtési akciója volt Hódmezővásárhelynek, mivel több mint 50 millió forint gyűlt össze készpénzben, és voltak természetbeni felajánlások is" - mondta, köszönetét fejezve ki az óvodaépítést anyagilag támogató 800 hódmezővásárhelyi magánszemélynek, a városban működő vállalkozásoknak és civil szervezeteknek.

"A nyolcvan férőhelyes, egy év alatt megépült mezővári óvoda kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy mi, hódmezővásárhelyiek komolyan gondoljuk azt, hogy nemzettestvéreinket segíteni kell országhatáron belül és kívül is" - mutatott rá befejezésül Hegedűs Zoltán, aki 200 személyes étkészletet, mesekönyveket és karácsonyi ajándékokat is átadott az óvodának.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak a kárpátaljai magyar óvodák megújításáért és Hódmezővásárhelynek a mezővári óvoda építéséhez nyújtott támogatásért. Reményét fejezte ki, hogy a Beregszászi járás és egész Kárpátalja egyik legkorszerűbb óvodája Mezőváriban magyar szellemiséggel telik meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!