Hollande nem jelölteti magát újra, ha nem csökken a munkanélküliség

Külföld, 2014.04.18

Francois Hollande francia államfő pénteken azt mondta, hogy "nincs oka újrajelöltetni magát", ha 2017-ig nem csökken a munkanélküliség.

"Ha a munkanélküliség nem csökken 2017-ig, semmilyen okom nem lesz arra, hogy jelölt legyek, vagyis semmilyen esélyem nem lesz arra, hogy újraválasszanak" - mondta a köztársasági elnök a közép-franciaországi Clermont-Ferrand-ban a Michelin gumiabroncs cégnél tett gyárlátogatását követően az üzem vezetőivel és szakszervezeti képviselőivel elköltött ebéden.

Az államfő ezt a munkanélküliséget érintő kérdésre adott válaszában mondta. Emlékeztetett arra, hogy elnöki mandátuma legfőbb feladatának a munkahelyteremtést és a munkanélküliség csökkentését tekinti, mindenekelőtt a fiatalok körében. "Minden energiánkat erre fogjuk fordítani, mert nincs is más tét" - hangsúlyozta Hollande.

Francois Hollande államfő korábban 2013 végére ígérte a munkanélküliség emelkedésének megállítását, majd a kormány februárban ezt a határidőt kitolta 2014 végére, azt remélve, hogy akkor indulhat meg az állástalanok számának csökkenése. Tavaly decemberben az álláskeresők száma elérte a 3,3 milliós rekordot. A francia statisztikai hivatal előrejelzése szerint 2014 első felében várhatóan 10 százalékon fog stagnálni a munkanélküliség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!