Hongkongi tüntetések - A hatóságok a tömeg radikalizálódásától tartanak

Külföld, 2014.10.20

A szülők felelősségét hangoztatva figyelmeztetett a hongkongi rendőrség hétfőn arra, hogy a mongkoki városrészben összegyűlt tömeg radikalizálódhat, az ott lévő fiatalok veszélynek vannak kitéve. A város első embere szerint a történéseket már senki sem képes kontrollálni, s megjegyezte, "külső erők" is jelen vannak a Foglald el a központot! mozgalomban.

A rendőrség közleménye a szülők, felnőttek felelősségének felvetésével jogi kötelezettségükre is felhívta a figyelmet. Ezzel együtt - anélkül, hogy kifejtették volna - jelezték, megfelelő lépéseket tesznek a "gyerekek" védelmére. Egy rendőrségi tisztviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy "radikális elemek" szivárogtak be a tömegbe, s a helyzet "nagyon veszélyessé" vált.

Hétfőn az eddig megszokottól elérően a South China Morning Post című lap internetes oldalán már nem közvetítette élőben az éjszaka történéseit. Az újság délelőtti írásában arról számolt be, hogy a negyedik hetébe lépő területfoglalások helyszínein az éjszaka békésen telt. Diákok százai töltötték az utakon az éjszakát ott, ahonnan napokkal korábban a rendőrség már kiszorította őket.

A mongkoki helyszínen megjelent a törvényhozás két tagja, a Munkáspárt és a Polgári Párt képviseletében és mindenkit nyugalomra intettek.

A hongkongi médiában egyre többen fogalmazzák meg aggodalmukat azzal kapcsolatban, hogy az eddig lényegében békés demonstráció erőszakos zavargásokká fajulhat. Mindeközben mind többen követelik, hogy vessenek véget a területfoglalásoknak, amelyek "kaotikus" helyzetet teremtettek. Kedden kétórás tárgyalásra készülnek a helyi kormányzat és a megmozdulást szervező egyik diákszervezet képviselői.

A Zsenmin Zsipao című kínai központi pártlap hétfői kommentárjában úgy vélte, a "jövőnkről magunknak kell döntenünk" jelmondat mögé felsorakozott hongkongi területfoglalók szervezői és "felügyelői" leleplezték igazi céljukat, amely az "önrendelkezés, sőt a függetlenedés". Szemben a választási demokráciával, a magas fokú autonómiával és az egy ország két társadalmi rendszer gyakorlatával. A cikk említést tesz Jimmy Laj médiamogulról is, mint aki "a tajvani függetlenség párti aktivistákkal együttműködve készítette elő a Foglald el a központot! mozgalmat".

Leung Csun-jing kormányzó vasárnapi televíziós interjújában megállapította, hogy a Foglald el a központot! nem teljes mértékben "hazai" mozgalom, "külső erők" is jelen vannak benne. Úgy fogalmazott, hogy ezek az emberek, illetve szervezetek "nyilvánvalóan hosszú ideje részesei a hongkongi politikának". A kormányzó ismételten kijelentette, szerinte már senki sem képes kontrollálni a tüntetést, még annak tervezői, szervezői sem, ami azt jelenti, hogy véget sem tudnak vetni neki.

A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek utcai tiltakozásokba, mert nem akarják elfogadni a hongkongi választási reform Peking által diktált menetrendjét. A soron következő 2017-es kormányzóválasztáson ugyan első ízben minden szavazásra jogosult polgár szavazhat, de csak abból a 2-3 jelöltből választhatnak majd, akiknek a személyéről a kínai törvényhozás augusztusi döntése értelmében egy 1200 fős, a helyi társadalmi rétegeket szélesen képviselő bizottság dönt. A diákok azonban szabad jelöltállítást követelnek, és úgy vélik, a testület Peking-barát jelölteket állítana. A hongkongi alaptörvény, más néven "minialkotmány" egyelőre kizárja a szabad jelölés rendszerét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!