Horvátország átadja a területek békés reintegrációja terén szerzett tapasztalatait Ukrajnának

Külföld, 2017.06.13

Ukrajnában az elmúlt három évben 10 ezer ember vesztette életét, és nem szeretnénk, hogy többé bárki meghaljon, ezért Horvátország át akarja adni a "békés reintegráció" terén szerzett tapasztalatait, hogy Ukrajna visszaszerezhesse elfoglalt területeit - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden Zágrábban Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Volodimir Hrojszman kedden egynapos hivatalos látogatást tesz a horvát fővárosban.

Plenkovic felidézte, hogy Horvátország a 90-es években szerb agresszió áldozata volt, a szerb hadsereg területeket foglalt el tőle, és ezzel veszélyeztette az ország integritását.

"Ezért ebben az aktuális helyzetben, amelyben Ukrajna jelenleg van - az ideiglenesen megszállt kelet-ukrajnai területeivel és az illegálisan elcsatolt Krím félszigettel - segíteni akarunk, hogy békés úton tudja integrálni őket, és visszaállíthassa az alkotmányos rendet" - hangsúlyozta a horvát kormányfő. Hozzátette: a két ország közös munkacsoportot hozott létre tapasztalatcsere céljából, amely kezdeményezés Plenkovic szerint kiegészíti a nemzetközi közösség aktivitásait, és összhangban van a minszki megállapodással is.

Volodimir Hrojszman megköszönte Horvátország kiállását Ukrajna mellett az orosz agresszióval szemben.

"Nagyon sajnálom, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát katonai, gazdasági, energetikai és informatikai téren is" - mondta az ukrán miniszterelnök, majd hozzátette: a nemzetközi közösség segítségével és a nemzetközi jog betartásával Kijev továbbra is harcol saját területeiért.

Június 12-e Oroszország napja, és ebből az alkalomból - mondta Hrojszman - azt szeretné üzenni az oroszoknak: "Vonjátok ki katonáitokat Ukrajnából, és váljatok valóban demokratikus országgá".

A két kormányfő egyetértett abban, hogy Ukrajna és Horvátország baráti országok, a viszonyuk soha nem volt jobb. Az ukrán kormányfővel 22 vállalati vezető is érkezett a horvát-ukrán gazdasági fórumra.

2016-os megválasztása után Andrej Plenkovic egyik első útja Ukrajnába vezetett, ahol többek között arról is beszélt, hogy Horvátország segíteni fogja Ukrajna békés reintegrációját, a Krímet pedig megszállt területként említette, amire akkor orosz politikusok hevesen reagáltak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!