Ifjabb Trump az orosz találkozóról: "ma már másként tennék"

Külföld, 2017.07.12

Donald Trump amerikai elnök legidősebb fia, ifjabb Donald Trump kedden este a Fox televízióban azt fejtegette, hogy ma már másként járna el az orosz ügyvédnővel tartott tavalyi találkozóját illetően.

Kijelentette: fölösleges "időveszteség" volt az ellentmondásos találkozó tavaly júniusban Natalja Veszelnyickaja ügyvédnővel, aki azt ígérte neki, hogy terhelő információi és dokumentumai vannak apja választási ellenfeléről, Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltről.

"Nem tudtam, hogy lehet-e hinni neki, nem tudtam, van-e a háttérben valami, nem kezeskedhetem az információért" - fogalmazott a Fox egyik leginkább Trump elnök mellett elkötelezett újságírójának, Sean Hannitynek adott interjújában ifjabb Trump. Elmondta: "valaki küldött nekem egy e-mailt, elolvastam és megfelelő módon válaszoltam rá", majd hozzátette: "a szó szoros értelmében elvesztegetett húsz perc volt, szégyen-gyalázat".

Az elektronikus levél Robert Goldstone-tól érkezett, akit az amerikai sajtó hol zenei producerként, hol újságíróként, hol reklámszakemberként emleget. Ő hozta össze a találkozót az ügyvédnővel, akit a Kremlhez közel állónak mondott, s aki Hillary Clinton oroszországi ügyleteiről kívánt volna lejárató információkat továbbadni. Az ügyvédnő kedden az NBC televíziónak Moszkvában adott interjújában tagadta ezt, azt állítva, hogy csupán egyik kliense ügyében akarta felvenni a kapcsolatot, ám ifjabb Donald Trump erre nyilvánosságra hozta a találkozót előkészítő levélváltást. Ebből kiderült, hogy Robert Goldstone szerint Veszelnyickaja nemcsak a Kremllel állt kapcsolatban, hanem államügyésztől is kapott dokumentumokat. Igaz, a levelezésben hiba is volt: Goldstone ugyanis koronaügyészt emlegetett, amely tisztség az orosz monarchia megszűntével szintén megszűnt, Oroszországban ma főügyész van.

A Foxnak adott interjújában ifjabb Trump azzal indokolta döntését a találkozóról, hogy a kampány káoszában nem gondolta át a dolgot. "Millió mérföldeket utaztunk, s azt mondtam, hé, álljunk meg egy pillanatra, hátha van benne valami, meg kell hallgatnom!" - mondta. Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a találkozót előkészítő levelezést teljes egészében nyilvánosságra hozta kedden.

A nyilvánosságra hozott elektronikus levelekből egyébként kiderült, hogy ifjabb Trump nyitott volt az "érzékeny információkra" és - amennyiben megfelel a valóságnak Robert Goldstone állítása - Moszkva már akkor örömmel fogadta volna Trump győzelmét az elnökválasztáson.

A találkozó, majd a levelezés nyilvánosságra kerülése óriási vitát indított el az Egyesült Államokban. A szenátus hírszerzési és igazságügyi bizottsága is ifjabb Donald Trump meghallgatását tervezi, Tim Kaine, a demokraták volt alelnökjelöltje pedig a CNN hírtelevízióban arról beszélt, hogy a helyzet "hamis tanúzás, sőt akár hazaárulás felé halad".

Brandon Garrett, a Virginiai Egyetem jogászprofesszora a közszolgálati rádióban (NPR) arról beszélt: a szövetségi választási törvény tiltja, hogy külföldiek közvetve vagy közvetlenül hozzájáruljanak vagy hozzájárulásukat ígérjék az amerikai választásokhoz, függetlenül attól, hogy ez a hozzájárulás anyagi támogatás-e vagy "más értékes dolog", például fontos információ.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!