Illegális bevándorlás - Az olasz belügyminiszter német kollégájával egyeztetett a migrációról

Külföld, 2018.06.12

Matteo Salvini olasz belügyminiszter német kollegájával, Horst Seehoferrel egyeztetett telefonon az európai migrációról - közölte a római belügyi tárca kedden, miközben a pártja, a Liga visszautasította az Aquarius hajó kapcsán Párizsból érkezett bírálatokat.

A közlemény szerint Matteo Salvini és Horst Seehofer között teljes összhang mutatkozott, ami a biztonsági és migrációs politikát illeti. Róma és Berlin közös javaslatot készül bemutatni az EU állam- és kormányfőinek június végi találkozóján Európa külső határai védelmének biztosítására "további időhúzás nélkül" - olvasható a közleményben.

Matteo Salvini szerdán számol be a római parlamentben az Aquarius-ügyről. Az Sos Mediterranée és az Orvosok határok nélkül (Msf) civilszervezetek működtette hajóról kedden délután - a Málta és Itália közti nemzetközi vizeken - mintegy 400 migránst az olasz parti őrség és az olasz haditengerészet egy-egy hajójára helyeztek át, további 129-en az Aquariuson maradtak.

A három hajó együtt indult el Valencia kikötője felé, miután a spanyol kormány korábban jelezte, hogy befogadja az eredetileg 629 migránst, akik közül a terhes nőket és betegeket már szicíliai kórházakba szállították. A hajó négy nap alatt teszi meg az utat Valenciáig: az olasz hajókon orvosok, önkéntesek és az Unicef képviselői is jelen vannak a számos felnőtt kíséret nélküli fiatal- és kiskorú ellátására.

Matteo Salvini "első győzelemnek" nevezte, hogy az Aquariuson tartózkodó migránsokat Spanyolország fogadja be. Közösségi oldalán a Liga politikusa bejegyezte: "sehol sincs leírva, hogy minden migránsnak mindig Olaszországban kell kikötnie. Többet tettünk mi egy hét alatt mint az (olasz) baloldal az utóbbi hét évben".

A belügyminiszter korábbi megjegyzése szerint mostantól a migránsokat szállító nem kormányzati szervezetek (NGO) hajói nem kapnak kikötési engedélyt Olaszországban. Egyedül az olasz haditengerészetnek vagy az olasz parti őrségnek a hajói érkezhetnek migránsokkal az olasz partokra.

Róma magatartását a spanyol kormány egyes tagjai, valamint a francia elnök Emmanuel Macron is elítélték"cinikusnak és felelőtlennek" nevezve az Aquarius kikötésének megtagadását.

Gabriel Attal a Macron vezette En Marche párt brüsszeli szóvivője egyenesen "undorítónak" nevezte az olaszok eljárását. A Liga nevében Mara Bizzotto a párt európai parlamenti frakcióvezetője reagált, megjegyezve, hogy szerinte a Macron vezette Franciaország migrációs politikája undorító, és a franciák - mint fogalmazott - mossák ki a szájukat, mielőtt Olaszországról beszélnek.

Elemzők szerint az új római kormány nem tart az európai reakcióktól, mivel a belügyminiszter Matteo Salvini célja éppen az volt, hogy kész tények elé állítsa az EU-tagállamait a június 28-án és 29-én esedékes csúcs előtt. A másik olasz kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) infrastrukturális minisztere, akihez az olaszországi kikötők felügyelete tartozik, Danilo Toninelli hangsúlyozta, hogy az emberek tengeri mentése továbbra is elsődleges Itália számára, de Olaszország ezt a többi tagállammal közösen kívánja végezni. Hangsúlyozta, hogy a migránsokat ezekután a máltai, spanyol és francia kikötők is befogadhatják, főleg ha ezen országok NGO-i vagy hajói szállítják őket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!