Illegális bevándorlás - Belgium erősíti fellépését az országon áthaladó migráció ellen

Külföld, 2018.08.15

Jan Jambon belga belügyminiszter fokozott fellépést jelentett be az országon áthaladó, főként Nagy Britanniába tartó migráció megfékezése érdekében - közölte a helyi sajtó szerdán.

A tájékoztatás szerint Jambon a Brüsszel utcáin járőröző rendőrség állományának bővítése mellett a főváros és a belga tengerpart között közlekedő vonatok utasainak fokozott ellenőrzését jelentette be. A rendőrség és a katonaság speciális egységei a migrációt figyelő hatóságok által meghatározott, embercsempészek által használt útvonalakat, egyebek mellett a Franciaországból érkező vonatokat, a tengerpart felé vezető utak pihenőit és az ott tartózkodó autókat vizsgálják.

A belügyminiszter emellett felkérte Belgium tengerparttal határos tartományainak vezetőit, valamint a part mellett fekvő települések polgármestereit, hogy vegyenek részt a kormány, az országon áthaladó migrációt felszámolni igyekvő munkájában. A rendelkezés szerint, amennyiben fennáll annak veszélye, hogy a franciaországi Calais városa mellett kialakult menekülttáborhoz hasonló táborok jöhetnek létre, vagy a bármi megzavarja a közrendet, a helyi hatóságoknak a leghatározottabban fel kell lépniük - közölték.

A belga sajtó beszámolója szerint kedden beköltöztették az első hattagú családot abba a zárt központba, amelyet az országban tartózkodó illegális bevándorló családok számára nemrégiben hoztak létre. Az első, négygyermekes, szerb nemzetiségű család 2013 óta él illegálisan Belgiumban, miután letelepedési kérelmüket a hatóságok elutasították. A beszámolók szerint az ország elhagyásának többször kitűzött időpontjában a család minden alkalommal eltűnt, majd újabb kérelmeket adtak be, amelyeket a hatóságok szintén elutasítottak két éves beutazási tilalom mellett. A család újbóli kiutasításáról és az ország kötelező elhagyásának időpontjáról a belga hatóságok egy hónapon belül dönthetnek.

Az illegálisan Belgiumban tartózkodó családok számára létrehozott zárt központra az illetékes hatóság indoklása szerint azért volt szükség, mert az elmúlt években több mint ötven bevándorló család tűnt el az ország elhagyásának kitűzött határideje előtt - tették hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!