Illegális bevándorlás - Embercsempészet gyanújával tartóztattak le egy bolgár férfit Romániában

Külföld, 2018.10.01

Embercsempészet gyanújával harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek Romániában egy bolgár állampolgárt, aki hat iraki határsértőt próbált gépkocsijában Németországba juttatni - közölte hétfőn a román határrendészet.

A bolgár rendszámú autót a múlt hét végén, a román tengerpartot Bukaresttel összekötő A2-es autópályán tartóztatta fel a határrendészet illegális migrációt és határon átnyúló bűnözést megelőző szolgálatának műveleti egysége.

Az utasokat a román határrendészet ostrovi őrsére kísérték, ahol kiderült, hogy a négy, románul nem tudó, iratokkal nem rendelkező, 22 és 27 év közötti felnőtt, valamint a velük lévő 3, illetve 7 éves gyermek a bolgár-román zöldhatáron átszökve érkezett az országba, ahol a 48 éves bolgár gépkocsivezető vette fel őket. A határsértők állítólag arról állapodtak meg vele, hogy fejenként nyolcezer euróért Németországba szállítja őket.

Az irakiakat a két ország közötti toloncegyezmény alapján átadták a bolgár határrendészeknek, a bolgár gépkocsivezető ellen embercsempészetért indítottak eljárást Romániában, a konstancai törvényszék pedig elrendelte vizsgálati fogságba helyezését.

Szintén hétfőn adott hírt a román határrendészet arról, hogy szombaton a moldovai-ukrán-román hármashatár közelében található Botosani városában tartóztattak fel nyolc, románul nem tudó, iratokkal nem rendelkező külföldit, akikről kiderült, hogy bangladesi állampolgárok. A közlemény szerint tiltott határátlépésért kezdeményeztek ellenük eljárást, és átadták őket a román bevándorlási hivatalnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!