Illegális bevándorlás - Kormányszóvivő: humánusabb, ha az EU helyben nyújt segítséget

Külföld, 2018.07.05

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint humánusabb, ha az Európai Unió tagállamai helyben nyújtanak segítséget a rászorulóknak, és megpróbálják megakadályozni, hogy akár több ezer kilométeres útra keljenek, majd illegálisan jöjjenek Európába, ahonnan aztán vissza kell őket küldeni.

Kovács Zoltánt csütörtökön az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral.

Úgy vélekedett: az egyáltalán nem humánus megoldás, ha ezeket az embereket "tízesével, százasával vagy ezresével" kell visszavinni oda, ahonnan elindultak.

A kormányszóvivő jelezte: egyetértett a német kancellár és a magyar miniszterelnök a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) ügyében is, de ebben lassan már "összeurópai egyetértés" alakul ki. Úgy fogalmazott: az NGO-k tevékenységét kordában kell tartani, elképzelhetetlen, hogy magukat civilnek nevező szervezetek a nemzetközi jogon felül állónak tekintsék magukat.

Szólt arról is, hogy újabb szintre emelkedhet az együttműködés Magyarország és Németország között, ennek legfontosabb területei pedig a kutatás-fejlesztés és a hadiipar.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!