Illegális bevándorlás - Német lap: magukat bűnelkövetőnek mondó emberek is kérnek menedéket Németországban

Külföld, 2018.06.21

Magukat bűnelkövetőnek mondó emberek is kérnek menedékjogot Németországban - írta csütörtökön a Bild című lap a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) belső dokumentumaira hivatkozva.

A BAMF kirendeltségei és a nürnbergi központ közötti hivatalos levelekre hivatkozó beszámoló szerint menedékjogot kért Németországban például egy törökországi férfi, aki meghallgatásán azt állította, hogy nagyjából 85 bűncselekmény miatt keresik hazájában, egy dagesztáni menedékkérő azt mondta, hogy vahhábita (az iszlám szunnita ágának egy rendkívül konzervatív irányzatához tartozó) társaival merényletet hajtott végre az észak-kaukázusi autonóm köztársaság belügyminisztere ellen, egy Sierra Leone-i férfi arról számolt be, hogy gyerekkatonaként meggyilkolt civileket, egy algériai menedékkérő pedig azt állította, hogy kábítószer-kereskedelem miatt körözik hazájában.

A Bild hozzátette: menedékkérők gyakran azért mondják magukat állítólagos vagy tényleges bűncselekmények elkövetőinek, mert a német és a nemzetközi jog alapján nem lehet hazatoloncolni olyan embereket, akiket a hazájukban kínzás vagy halálbüntetés fenyeget.

A tömeglap a BAMF újabb botrányaként jellemzi a hivataltól szerzett iratokban dokumentált eseteket. Hozzátették, hogy a BAMF-nál adatvédelmi okokra hivatkozva nem adtak felvilágosítást az ügyekről.

A hazatoloncolás elkerülését célzó önfeljelentések problémája korábban is téma volt a német sajtóban. Idén áprilisban például a Stuttgarter Nachrichten című lap a baden-württembergi tartományi igazságügyi minisztérium kimutatására hivatkozva azt írta, hogy a stuttgarti és a karlsruhei ügyészségen az idei első negyedévben 159 olyan új ügy volt az iszlamista terrorizmus miatt indított eljárások között, amely menedékkérők által terrorszervezetben viselt tagság miatt tett önfeljelentésen alapult.

Tavaly nyáron készült összeállítások szerint több más tartományra is jellemző, hogy menedékkérők súlyos bűncselekmények elkövetőinek vallják magukat csak azért, hogy az országban maradhassanak. Baden-Württemberg mellett előfordulnak ilyen esetek például Hessenben és Bajorországban is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!