Illegális bevándorlás - A lengyel elnök 2019-re népszavazást írna ki a menekültek befogadásáról

Külföld, 2017.06.12

A lengyel államfő népszavazást írna ki a Lengyelországba átirányítandó menekültek befogadásáról a 2019-es következő parlamenti választások időpontjára - derül ki abból a hétfőn megjelent interjúból, amelyet Andrzej Duda a Super Express című hetilapnak adott.

A beszélgetés fő témája az új lengyel alkotmány előkészítését célzó, korábban már bejelentett, jövő novemberi véleménynyilvánító népszavazás volt.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a népszavazás a menekültek befogadására is vonatkozhat-e, Duda felidézte: ezt a témát a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a Kukiz,15 vetette fel. Ezzel arra utalt, hogy a Kukiz,15 - amelynek vezetőjével, Pawel Kukizzal az államfő hétfőn tárgyal az alkotmányügyi népszavazásról - tavaly óta aláírásokat gyűjt a menekültügyi népszavazás kiírásának támogatására, és az utóbbi időben azt szorgalmazza, hogy a témát kössék össze az alkotmányra vonatkozó népszavazással.

Andrzej Duda leszögezte: nem szeretné a két ügyet - az alkotmányt és a menekültek befogadását - egyazon szavazás témájává tenni, mivel két eltérő jellegű témáról van szó.

Mint mondta, a menekültek befogadására "ma nagyon egyszerű a válasz: a lengyel kormány semmiképpen sem egyezik bele a menekültek átirányításába", és ezt az álláspontot ő maga is teljességgel támogatja. "Nem egyezek bele, hogy Lengyelországba kényszerrel telepítsenek át embereket" - ismételte meg az államfő a korábban már többször is hangoztatott állásfoglalását.

Kifejtette ugyanakkor: ma nem lehet tudni, milyen lesz a 2019-ben esedékes parlamenti választások eredménye. Ezért azt szeretné, hogy a választók akkor mondják ki, "egyetértenek-e a kényszerű átirányítással, vagy sem". "Éppen a parlamenti választások napjára írom ki az ilyen népszavazást, ez lesz a legalkalmasabb pillanat" - helyezte kilátásba Duda, hozzáfűzve: a témáról már tárgyalt a szejm két házának elnökével.

A lengyel politikai vezetők elutasítják az Európai Bizottság (EB) által a menekültek átirányítására 2015 őszén előirányzott kvótát, amelybe az előző lengyel kormány beleegyezett. Ellenzik az állandó uniós menekültelosztási rendszer elképzelését is. A népszavazás témája azután elevenedett fel, hogy az EB májusban bejelentette, hogy kötelezettségszegési eljárást indítanának Ausztria, Magyarország és Lengyelország ellen, amennyiben júniusig nem kezdik el a menekültek befogadását.

Grzegorz Schetyna, a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) vezetője azt mondta hétfőn, hogy abszurdnak tartja a menekültek befogadásáról szóló népszavazás gondolatát, és ellenzi, hogy a választással egy időben tartsanak referendumot. "Ez abszurd, természetesen ellenezném. Az ésszerű, hiteles és józan politika híve vagyok. Az embernek tudnia kell, hogy mit csinál, ahelyett, hogy ötletszerűen keres a médiának tetsző témákat" - mondta a pártelnök egy magántévének nyilatkozva.

Schetyna szerint nem lehet indok a népszavazásra a kötelezettségszegési eljárásra vonatkozó brüsszeli szándék. "Mennyire van ennek realitása, ha az elnök két és fél év múlva akar referendumot tartani? Ez azt mutatja, hogy fogalma sincs arról, miről akarja kikérni a nép véleményét" - mondta az ellenzéki politikus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!