Illegális bevándorlás - Berlin szerint működik az EU-Törökország menekültügyi megállapodás

Külföld, 2017.03.17

A német kormány szerint sikeres és működik az illegális migráció feltartóztatásáról egy éve kötött EU-Törökország menekültügyi megállapodás.

Georg Streiter helyettes kormányszóvivő pénteki berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy a megállapodás "közös siker", és eredményes működését a többi között az is mutatja, hogy az embercsempészet jelentősen visszaszorult az égei-tengeri görög-török uniós külső határon.

A megállapodás valamennyi érintett érdekét szolgálja, és a német kormány arra számít, hogy Törökország folytatja végrehajtását.

Sebastian Fischer külügyi szóvivő hozzátette: a megállapodás egy részének felfüggesztéséről szóló török külügyminiszteri nyilatkozat ellenére a tények azt mutatják, hogy folytatódik a megállapodás végrehajtása, és semmilyen jel nem utal arra, hogy bármilyen változás történt volna az utóbbi hetekben vagy napokban.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán bejelentette, hogy Ankara felfüggeszti a megállapodás azon részét, amely a Törökországból Görögországba illegálisan átkelő emberek visszafogadásáról rendelkezik. Egyben azzal vádolta az Európai Uniót, hogy nem valósítja meg a török állampolgároknak szerinte ígért vízumliberalizációt.

Ezzel kapcsolatban Georg Streiter kiemelte, hogy a vízummentesség megadásához Törökországnak teljesítenie kell az EU valamennyi feltételét, és ez eddig nem történt meg. Amennyiben Ankara teljesíti a feltételeket, "lehet tovább tárgyalni a vízumliberalizációról" - mondta.

Tobias Plate belügyi szóvivő a legutóbbi kimutatásokat idézve hozzátette, hogy Görögországból 916 embert szállítottak vissza Törökországba, az EU viszont már 4100 menekültet vett át Törökországtól. Ez azt jelenti, hogy az EU a török külügyminiszter nyilatkozatában érintett területen a kötelezettségénél jóval többet teljesít, hiszen a megállapodás azt írja elő, hogy ugyanannyi szíriai menekültet kell átvenni Törökországtól, ahányat Görögországból visszaszállítanak.

Tobias Plate arról is beszélt, hogy a megállapodás jóval nagyobb mértékben járult hozzá az EU-ba irányuló menekülthullám csillapításához, mint a balkáni migrációs útvonal "úgynevezett lezárása". Mint mondta, a migrációs útvonalon bevezetett intézkedések ugyan hozzájárultak a hullám csillapításához, de továbbra sem lehet arról beszélni, hogy az útvonal zárva lenne, a Törökországból az EU területére érkező menedékkérők számának nagymértékű és fenntartható csökkenése pedig egyértelműen az EU-Törökország megállapodásnak tulajdonítható.

Ezt mutatják a legfrissebb statisztikák is, amelyek azt mutatják, hogy az utóbbi hat nap közül három nap is úgy telt el, hogy egyetlen ember sem érkezett illegális úton az égei-tengeri görög szigetekre Törökországból - mondta a német belügyminisztérium szóvivője.

A 2016. március 18-án Brüsszelben, az EU csúcstalálkozóján kiadott nyilatkozatban lefektetett megállapodás alapján vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre 2016. március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékkérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket.

Uniós tagországok cserébe, a tehermegosztás jegyében - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A megállapodás a többi között arról is rendelkezik, hogy az EU 6 milliárd euróval támogatja a Törökországban tartózkodó menekültek ellátását, és felgyorsítja a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint tavaly júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!