Illegális bevándorlás - Fordulatot sürgetnek a menekültpolitikában a német liberálisok

Külföld, 2017.10.26

Fordulatot sürget a német menekültpolitikában a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), amelynek elnöke az ügyről kezdett koalíciós egyeztetésekre időzített csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Németország befogadóképessége nem korlátlan.

Christian Lindner a Der Spiegel című hírmagazinnak azt mondta, hogy a német lakosság lehetősége és készsége a menekültek befogadására nem korlátlan, ezért "politikai fordulatra" van szükség, amelynek jegyében az országban illegálisan tartózkodó emberek hazajuttatását és a menedékjoggal rendelkező emberek tartózkodásának időbeli korlátozását is napirendre kell venni a koalíciós egyeztetéseken.

Az Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer bajor kormányfő vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetség, az FDP és a Zöldek tárgyalássorozatának csütörtöki fordulóján a menekültügy és a bevándorlás az egyik fő téma. A megbeszélés várhatóan késő éjszakáig tart.

Az egyik leginkább vitatott ügy a családegyesítési jog szabályozása. A jogot 2016 elején szűkítették, a 2018 tavaszáig érvényes szabály alapján az oltalmazott státust szerző menedékkérők nem élhetnek a szülőkből és kiskorú gyermekekből álló úgynevezett magcsaládra vonatkozó családegyesítési jogukkal, hogy ne terhelődjön túl a menekültügyi rendszer.

A CDU/CSU szerint a korlátozást a határidő lejárta után is fenn kell tartani. Christian Lindner jelezte, hogy pártja támogathatja ezt a törekvést, mint mondta, Németország csak a "korlátozás és ellenőrzés rendszerének" felállítása után lehet "nyitottabb" a családegyesítés kérdésében. A Zöldek viszont elutasítják a családegyesítési jog szűkítését, mert szerintük akadályozza a menekültek beilleszkedését.

Azzal kapcsolatban, hogy a CDU/CSU szerint évente legfeljebb 200 ezer embert kellene befogadni a menekültügyi rendszer keretében, az FDP elnöke azt mondta, hogy a menekültbefogadási felső határnak a CSU által bevezetett fogalma "idétlen és üres", de érthető a törekvés a menekültek beáramlásának korlátozására. A liberálisok ezzel engedékenyebb álláspontot foglalnak el, mint a Zöldek. A baloldali irányultságú ökopárt teljes egészében elveti a CDU/CSU elképzelését az évi maximum 200 ezer fő befogadásáról, mert szerintük ez a menedékjog alkotmányellenes szűkítését jelentené.

Abban viszont mind a négy párt egyetért, hogy a gazdasági migrációt - az EU-n kívülről érkező munkavállalási célú bevándorlást - a menekültügytől függetlenül, külön törvényben kell szabályozni. A liberálisok vezetője a Der Spiegelnek nyilatkozva kiemelte, hogy gyorsan kell lépni az ügyben, ki kell használni azt a lehetőséget, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a korábbinál kevésbé vonzó a képzett külföldi munkavállalóknak.

A pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) elnevezett Jamaica-koalíció megalakításának lehetőségéről kezdett tárgyalássorozat újabb forduló előtt a CSU igyekezett nyomást gyakorolni a Zöldekre, Alexander Dobrindt, a párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőinek vezetője azt mondta, hogy ha nem sikerül megállapodni a bevándorlás korlátozásáról, akkor "Jamaica egy sziget marad a Karib-tengeren, és semmiképpen sem lesz koalíció Berlinben".

A tervek szerint az egyeztetéseket november közepéig folytatják, 12 témát vesznek át, csütörtökön a menekültügy és bevándorlás kérdései mellet a klímavédelemről és az EU-politikáról tárgyalnak. Az egyeztetések célja annak megállapítása, hogy van-e elég közös pont a négy párt elképzeléseiben ahhoz, hogy elkezdjék a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!