Illegális bevándorlás - Martin Schulz: Merkel hibázott a menekültpolitikában 2015-ben

Külföld, 2017.09.01

Angela Merkel német kancellár hibázott a menekültpolitikában 2015-ben, mert nem vonta be az európai partnereket a menekültek befogadásáról hozott döntésbe - jelentette ki Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt pénteken Berlinben.

A Bild című lap választási fórumán felidézte a kancellár egy minapi interjúját, amelyben Merkel elmondta, hogy a menekültpolitikában ismét mindent ugyanúgy csinálna, mint 2015-ben.

Azonban - tette hozzá a szociáldemokrata kormányfőjelölt - azt a hibát nem lenne szabad még egyszer elkövetnie, hogy az európai partnereket nem vonja be a döntéshozatalba, hanem csak utólag tájékoztatja őket.

Éppen ez a hiba teszi lehetővé Lengyelország és Magyarország számára, hogy kivonják magukat a felelősségvállalásból, és azt mondják, hogy "minket nem kérdeztek meg (a menekültek befogadásáról), ezért nincs is semmi közünk hozzá, német problémáról van szó".

Martin Schulz hozzátette: Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Horst Seehofer - bajor kormányfő, az Angela Merkel vezette jobbközép CDU testvérpártja, a CSU elnökének - "jó barátja még pénzt is akar a határkerítésért", ami "azért eléggé felháborító".

Az SPD-s kancellárjelölt a fórumon a többi között arról is beszélt, hogy "nem ideges" a vasárnapi kancellárjelölti televíziós vita miatt, és szerinte pártjának "nagyon is" van még esélye a szövetségi parlamenti (Bundestag) választás megnyerésére, mert a választók 46 százaléka a bizonytalanok táborába tartozik.

A Bundestag-választást szeptember 24-én tartják. A legutóbbi felmérések alapján a CDU/CSU a szavazatok 37-40 százalékát gyűjtheti össze, az SPD 22-24 százalékkal a második helyen végezhet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!