Illegális bevándorlás - Merkel: szigorúbban kell ellenőrizni a bevándorlókat

Külföld, 2017.08.20

A terrortámadások elkerülése érdekében a jövőben szigorúbban kell ellenőrizni a bevándorlókat és a menekülteket Németországban, a potenciális veszélyt jelentőket pedig jobban meg kell figyelni, akár 24 órán át követni vagy elektronikus nyomkövetővel ellátni - mondta a német kancellár vasárnap éjjel az RTL kereskedelmi televízió műsorában, ahol állampolgárok tehettek fel kérdéseket.

Az egy asztalnál Angela Merkellel című műsorban a csütörtöki barcelonai, valamint a tavaly decemberi berlini terrortámadás kapcsán az emberek elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan lehetne jobban szavatolni az emberek biztonságát. A német kormányfő a szigorúbb megfigyelés mellett azt is felvetette, hogy a kiutasított külföldiek kitoloncolás előtti fogva tartásának idejét meg kellene hosszabbítani. Jelenleg ugyanis csak három hónapig lehet ezeket az embereket bent tartani, ami nem feltétlenül elég például ahhoz, hogy új iratokat állítsanak ki számukra, papírok nélkül pedig nem veszik vissza őket a származási országok. Merkel elmondta azt is, hogy továbbra is úgy gondolja, jó döntés volt 2015-ben beengedni Németországba a menekülteket. Hozzátette: az elmúlt két évben már sokat tettek annak érdekében, hogy az a helyzet ne ismétlődhessen meg újra, például több technikai újítást is bevezettek, egyebek mellett arcfelismerő kamerákat helyeztek el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!