Illegális bevándorlás - Tovább csökkent a Németországba érkező menedékkérők száma

Külföld, 2017.02.08

Tovább csökkent a Németországba érkező menedékkérők száma, januárban 14 476 ember érkezését regisztrálták, ez alig a hatoda az egy évvel korábbi mintegy 90 ezernek - közölte szerdán a német szövetségi belügyminisztérium.

A közlemény szerint a legtöbben - csaknem háromezren - Szíriából érkeztek, utána az irakiak, eritreaiak és afganisztániak következnek mintegy ezer-ezer fővel.

A tárca kiemelte, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) végrehajtott informatikai és szervezeti fejlesztések révén januártól új adatközlési rendszert alkalmaznak, az összes érkező személyi adatait tartalmazó központi adatbázis alapján készítik a havi statisztikát, szemben a korábbi gyakorlattal, amely a menedékkérők tartományok közötti elosztását szolgáló, személyi adatokat nem tartalmazó és nem teljesen pontos, EASY (Erstverteilung von Asylbegehrenden, vagyis a menedéket kérők elsődleges elosztása) nevű informatikai rendszerben nyilvántartásba vett személyek számán alapult.

Ezért a januári adatot nem lehet minden további nélkül összevetni a korábbiakkal, de az biztos, hogy az érkezők száma csökkenő tendenciát mutat. Egy évvel korábban, tavaly januárban 91 671 embert vettek nyilvántartásba az EASY rendszerben, egy hónnappal korábban, tavaly decemberben pedig 16 442-őt.

Januárban tovább csökkent a BAMF-hoz benyújtott menedékjogi kérelmek száma és a hivatal ügyhátraléka is. Az új kérelmek száma 17 964-re csökkent az egy hónappal korábbi 20 575-ről, az elbírálásra váró kérelmek száma 384 523-ra csökkent a decemberi 433 719-ről.

A hivatal januárban 70 750 kérelmező ügyét bírálta el, a decemberi 49 384 után. Menekültstátuszt vagy hosszabb távú tartózkodásra feljogosító más menedékjogi státuszt a kérelmezők 47,4 százaléka kapott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!