Illegális bevándorlás - Túlterhelik a német igazságügyi rendszert a menekültügyi eljárások

Külföld, 2017.07.21

Németországban túlterhelik az igazságügyi rendszert az elutasított menedékjogi kérelmek miatt benyújtott fellebbezések - figyelmeztetett pénteken a német bírók és ügyészek szövetségének (DRB) vezetője.

Sven Rebehn a Frankfurter Rundschau című lapnak azt mondta, hogy a közigazgatási bíróságok lassan "belefulladnak" a menedékjogi kérelmeket elbíráló szövetségi menekültügyi és bevándorlási hivatal (BAMF) elutasító döntéseivel szemben kezdeményezett fellebbviteli ügyekbe.

Az idén várhatóan nagyjából 200 ezer ilyen pert kell lebonyolítani, míg 2015-ben csupán mintegy 50 ezer ügy volt. Sok bíróság már most "alig tud megbirkózni a menekültügyi eljárásokkal, és a perek hulláma a következő egy-két évben nem hagy alább" - mondta a DRB vezetője.

A tartományok a közigazgatási bíróságok fejlesztésében nem tudnak lépést tartani a terhelés növekedésével, egyedül Észak-Rajna-Vesztfáliában 500 további bíróra lenne szükség, ami a tavalyinak a kétszerese. Közben egyre nehezebb megfelelően képzett szakembereket találni az üres bírói és egyéb igazságügyi álláshelyekre, holott már csökkentették a követelményszintet - mutatott rá a mintegy 16 ezer bírót és ügyészt összefogó érdekképviselet vezetője.

Tovább növeli a gondot, hogy a BAMF-nak sincs elég megfelelően képzett munkatársa, ami a menedékjogi döntések minőségét is befolyásolja, és növeli a fellebbezés valószínűségét. Ráadásul a BAMF munkaerő hiányában már alig küld képviselőt a tárgyalásokra, ami még inkább megnehezíti a perek lebonyolítását.

A BAMF tavaly 696 ezer menedékjogi kérelmet bírált el. A döntések 24,8 százaléka ellen a kérelmező fellebbezett a területileg illetékes közigazgatási bírósághoz.

A megtámadott döntések aránya a pakisztáni menedékkérők körében a legnagyobb, 53,2 százalékos. A második helyen a koszovóiak állnak 40,6 százalékos fellebbezési aránnyal, a harmadik helyen pedig az afganisztáni állampolgárok 36,6 százalékkal.

Németországba 2015-ben 890 ezer menedékkérő érkezett, tavaly további 280 ezer, az idei első fél évben pedig 90 ezer.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!