Ingyenes lesz az iskolai ebéd Szlovákiában az általános iskolások és a végzős óvodások számára

Külföld, 2018.09.04

Államilag térítetté - azaz a szülők számára ingyenessé - válik Szlovákiában az iskolai ebéd az általános iskolás, illetve az óvodák utolsó évfolyamaiba járó gyermekek számára januártól - ezt Robert Fico korábbi kormányfő, a legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer) elnöke jelentette be a kabinet több tagjával közösen tartott keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján.

Az iskolai ingyen ebédek bevezetését Robert Fico részint azzal indokolta, hogy az általános iskolák felső tagozatán nagyon alacsony - mintegy 50-60 százalékos - az iskolai étkeztetésben részt vevő gyermekek száma, részint pedig azzal, hogy az ország gazdasági teljesítménye lehetővé és indokolttá teszi az ehhez hasonló népjóléti intézkedéseket.

Az intézkedés mintegy 516 ezer általános iskolást és óvodást érint, ők - a család jövedelmi helyzetétől függetlenül - januártól térítésmentesen jutnak az iskolai ebédekhez. Az előző iskolai évben az erre vonatkozó statisztikák szerint mintegy 381 ezer gyermek használta ki az iskolai étkeztetés lehetőségét Szlovákiában, ami az országban működő oktatási intézmények túlnyomó hányadában csak ebédet jelent.

Az ingyenes iskolai ebédek bevezetése a tervek szerint megközelítőleg 117 millió euróba kerül majd egy tanévre. A legerősebb szlovák kormánypárt tervei szerint, amennyiben az ingyenes ebédek rendszere beválik, a kedvezményt a későbbiekben a középfokú oktatási intézmények diákjaira is kiterjesztik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!