Iohannis szociáldemokrata képviselőt javasolt a román kémszolgálat élére

Külföld, 2018.06.14

Gabriel Vlase szociáldemokrata politikust, a bukaresti képviselőház alelnökét jelöli Klaus Iohannis államfő a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségére - közölte csütörtökön a román elnöki hivatal.

A 47 éves Bákó megyei politikus tagja a képviselőház nemzetbiztonsági szakbizottságának és a nemzetvédelmi kollégium, majd a hírszerzési akadémia hallgatójaként szerzett szakképesítést, illetve doktori címet.

A román titkosszolgálatok vezetőit a parlament nevezi ki az államfő javaslata alapján.

A jobboldali Iohannis mostani jelölésével visszatérni látszik ahhoz a - megválasztása után felrúgott - korábbi íratlan szabályhoz, miszerint a hírszerzési igazgatók egyikét a kormányoldal, a másikat az ellenzék adja. Iohannis 2015-ben még saját - ellenzékben lévő - volt pártjából jelölt igazgatót mind a belbiztonsági feladatokat ellátó Román Hírszerző Szolgálat (SRI), mind a SIE élére.

A SIE igazgatói tisztsége csaknem két éve, 2016 szeptemberében, Mihai Razvan Ungureanu lemondásával üresedett meg, és azóta betöltetlen. A román médiában számos találgatás jelent meg arról, hogy mi vezetett a SIE-t korábban is vezető, és rövid ideig miniszterelnöki tisztséget is betöltő Ungureanu távozásához: a legelterjedtebb feltételezés szerint Iohannis azt vetette szemére, hogy nyilvános pengeváltásba keveredett Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes (DNA) főügyésszel.

Miután Iohannist több mint másfél évig hiába kérdezgette a kormánypárti média, mikor akar végre új igazgatót jelölni a SIE élére, az államfő most azzal okozott meglepetést, hogy éppen a DNA-főügyész leváltása körüli huzavona miatt feszültté vált belpolitikai helyzetben tett ilyen engedményt a kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PSD).

Vlase beiktatásáról várhatóan a kétkamarás román parlament jövő heti együttes ülésén fognak szavazni a honatyák, vagyis azon az ülésen, amelyen egyes szociáldemokrata politikusok szerint az államfő felfüggesztését kellene kezdeményeznie a törvényhozásnak, amiért Iohannis vonakodik eleget tenni a DNA-főügyész felmentését előíró alkotmánybírósági határozatnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!