Iohannis több amerikai katonát szeretne látni Romániában

Külföld, 2018.04.19

Románia bátorítja, hogy legfőbb stratégiai szövetségese, az Egyesült Államok, növelje katonai erejét és jelenlétét Romániában - mutatott rá Klaus Iohannis államfő csütörtökön az elnöki hivatalban rendezett Dél-Kelet-Európa biztonságának átértékelése - egy bukaresti megközelítés című nemzetközi szemináriumon.

A román elnök úgy vélekedett: a Fekete-tenger térsége, amely a NATO és EU keleti, illetve déli szomszédságának kereszteződésében található, sajátos biztonsági kihívással szembesül, a "befagyott" és aktív regionális konfliktusokkal, új kibernetikai, hibrid és terrorista fenyegetésekkel, illegális migrációval.

"Jelenleg az európai biztonságot nyilvánvalóan fenyegeti a keletről mutatkozó ellenséges magatartás is, hogy ne fogalmazzak túlságosan konkrétan" - tette hozzá a román államfő.

Ezen fenyegetésekre hivatkozva vélekedett úgy Iohannis, hogy Romániának erősítenie kell szerepvállalását a NATO-ban, együttműködését stratégiai szövetségeseivel, és ezen belül kiemelten is bátorítania kell az amerikai katonák - szövetségesi vagy kétoldalú keretek között szervezett - romániai hadgyakorlatait.

A bukaresti biztonsági szemináriumon a román elnök úgy vélekedett: a NATO előretolt jelenléte a Fekete-tenger térségében még nem érte el a szükséges szintet, az észak-atlanti szövetségnek pedig a teljes keleti szárnyon, a balti térségtől a Fekete-tengerig egységes módon javítania kell reakcióképességén és mobilitásán.

Iohannis rámutatott, hogy Románia a méltányos, közös tehervállalás alkalmazását támogatja. Megjegyezte: Bukarest eleget tesz kötelezettségvállalásának, hogy a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra és ezen belül a NATO-ajánlásokban szereplő 20 százaléknál jóval többet, 33 százalékot költ katonai felszerelésekre, hadereje korszerűsítésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!