Iráni-amerikai viszály - Az amerikai képviselőház megtiltotta Trumpnak, hogy engedélye nélkül katonai erőt vessen be Irán ellen

Külföld, 2020.01.10

Az amerikai képviselőház határozati javaslatban megtiltotta Donald Trump elnöknek csütörtök este, hogy engedélye nélkül katonai erőt alkalmazzon Irán ellen.

A demokrata többségű képviselőház 224:194 arányban, nagyjából párthovatartozás szerint szavazta meg a határozati javaslatot. Nyolc demokrata párti képviselő ellene voksolt, míg három republikánus a demokratákkal együtt támogatta.

A javaslatot - amelyet a korábban hírszerzőként dolgozó, demokrata párti Elissa Slotkin képviselő terjesztett elő - a republikánus többségű szenátus szinte bizonyosan nem fogja elfogadni, viszont egy ettől független, de hasonló tartalmú határozatot megvitat majd.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök ennek ellenére úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a határozat "ütős". "Amerika és a világ nem engedhet meg háborút" - hangoztatta Pelosi. Egyúttal megismételte korábbi álláspontját, miszerint az amerikai kormányzat a Kászim Szulejmáni iráni tábornok életét követelő célzott dróntámadásával "aránytalan és provokatív légicsapást hajtott végre Irán ellen a kongresszus megkérdezése nélkül, és ezzel veszélybe sodorva amerikaiakat".

A voksolás előtt Trump a Twitteren kifejezte abbéli reményét, hogy a republikánus képviselők Nancy Pelosi - ahogyan fogalmazott - "őrült határozata" ellen szavaznak. Később pedig újságíróknak azt mondta: "a körülményektől függ majd", hogy az Irán elleni esetleges további katonai akciók előtt konzultál-e a kongresszussal. Hozzáfűzte, hogy ez nem is szükséges, hiszen néha "egy másodperc töredéke alatt kell döntést hozni".

A szavazás után Hogan Gidley, a Fehér Ház helyettes szóvivője hangsúlyozta: "ez a képviselőházi határozat megpróbálja aláásni az Egyesült Államok haderejének képességét arra, hogy megakadályozza Irán és az általa támogatottak terrorcselekményeit és az elnök felhatalmazását arra, hogy megvédje Amerikát és érdekeinket a folyamatos fenyegetéstől a térségben".

Donald Trump múlt heti döntését Kászim Szulejmáni iráni tábornok likvidálásáról az amerikai törvényhozók bírálták. Igaz, elsősorban demokrata párti politikusok mondtak szigorú bírálatokat, de a republikánus táborban is voltak - például Mike Lee Utah és Rand Paul Kentucky szenátorai -, akik helytelenítették az akciót. Mindazonáltal a képviselőház azt követően szavazta meg a határozatot, hogy elemzők szerint mind Washington, mind Teherán elkerülni látszik a katonai konfliktust.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!