Iráni atomprogram - John Kerry lapjelentések szerint "árnyékdiplomáciát" folytat

Külföld, 2018.05.07

John Kerry, az Obama-kormány külügyminisztere egy lapjelentés szerint "árnyékdiplomáciát" folytat az Iránnal kötött többhatalmi nukleáris egyezmény megmentése érdekében. Ezt Donald Trump amerikai elnök hétfőn Twitter-bejegyzésben ítélte el.

Donald Trump elnök bejegyzésében azt írta: "az Egyesült Államoknak nincs szüksége John Kerry lehetséges törvényellenes árnyékdiplomáciájára a rosszul megtárgyalt iráni megállapodás ügyében". Majd hozzátette: Kerry "egyike volt azoknak, akik létrehozták ezt a zűrzavart".

A Boston Globe című lap pénteken írt arról, hogy Kerry árnyékdiplomáciát folytat, iráni és európai politikusokkal egyeztet az iráni atomalku megmentése érdekében. Kétszer tárgyalt Dzsavád Zárif iráni külügyminiszterrel, a legutóbb két héttel ezelőtt New Yorkban, az ENSZ székházában, és megbeszéléseket folytatott Frank-Walter Steinmeier német államfővel, aki az atomalku kidolgozásakor külügyminiszter volt. Kerry két alkalommal találkozott Emmanuel Macron francia államfővel, egyszer Párizsban, egyszer pedig New Yorkban, továbbá telefonon egyeztetett Federica Mogherinivel, az Európai Unió külügyekért felelős biztosával is. A bostoni lap szerint az amerikai politikus "nyugodtan", nagyobb hírverés nélkül, a háttérben maradva tárgyal és egyeztet, feltételezhetően attól tartva, hogy a nagyobb nyilvánosság még inkább az atomalku felmondására sarkallhatja Donald Trump elnököt.

Marco Rubio floridai republikánus szenátor Twitter-bejegyzésben bírálta Kerryt, leszögezve, hogy tárgyalásai felvetik a Logan Törvény aktualitását. A törvény - amelyet eddig soha nem alkalmaztak - megtiltja, hogy magánszemélyek felhatalmazás nélkül az amerikai kormányzat nevében tárgyaljanak.

A Fox televízió ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy 2015-ben maga John Kerry nevezte alkotmányellenesnek, hogy republikánus törvényhozók egy csoportja Tom Cotton szenátor vezetésével levelet intézett az iráni vezetéshez, s ebben arra figyelmeztetett, hogy ha új elnöke lesz az Egyesült Államoknak, egyetlen tollvonással" semmisnek nyilváníthatja a megállapodást. A republikánusokhoz közelálló Fox televízió szerint John Kerry kongresszusi politikusokat is megpróbált rábírni az atomalku támogatására, így például telefonon egyeztetett Paul Ryan házelnökkel, továbbá lépéseit egyeztette volt külügyminisztériumi munkatársaival is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!