Iráni atomprogram - Német szakértő: Trump az eddigi legnagyobb hibát követte el az egyezmény felmondásával

Külföld, 2018.05.09

Az eddigi legnagyobb külpolitikai hibát követte el Donald Trump amerikai elnök az iráni atomprogramról kötött egyezmény felmondásával - mondta a müncheni biztonságpolitikai konferencia vezetője (MSC) egy szerdai interjúban.

Wolfgang Ischinger a ZDF német országos közszolgálati televízióban sugárzott interjúban kiemelte, a kilépés az egyezményből Donald Trump szűk másfél éves elnöki tevékenységének nemcsak a legnagyobb, hanem valószínűleg a legsúlyosabb következményeket okozó hibája volt.

Az amerikai elnök veszélyes döntést hozott, mert egy eleve kiélezett helyzetbe vitt még több feszültséget - mondta az MSC vezetője. Példaként említette az iráni szerepvállalással zajló szíriai polgárháború ügyét, Irán és Szaúd-Arábia konfliktusát és azt, hogy Irán mellett más országok is atomhatalommá akarnak válni.

A Donald Trump lépésével keletkezett helyzet olyan, mint "egy nagy láng, mielőtt felcsap" - tette hozzá Wolfgang Ischinger.

A német diplomata, aki Washingtonban és Londonban is volt korábban nagykövet, és 2008 óta vezeti az MSC-t, kifejtette, hogy az amerikai elnök belpolitikai okokból mondta fel az egyezményt, beváltva egy újabb választási ígéretét. El kell ismerni, hogy Donald Trump következetesen teljesíti a választási kampányban tett vállalásait, de ezúttal "a világbéke rovására" - mondta.

Azonban a washingtoni döntés esély is az Európai Unió tagjainak arra, hogy ne hagyják megosztani magukat, mint az Egyesült Államok 2003-ban indított iraki háborúja ügyében, hanem összefogjanak és közösen "megmentsék" az egyezményt - tette hozzá a legtekintélyesebb nemzetközi biztonságpolitikai tanácskozás főszervezője.

A 2015-ben - több mint egy évtizeden keresztül folytatott tárgyalások révén - kötött megállapodást célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. Az Irán által vállalt kötelezettségért cserébe a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja az iszlám köztársaság ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat, aminek révén az ország visszatérhet a világgazdaság szereplői közé. Az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország), Németország és az EU kötötte meg Iránnal.

Donald Trump a választási kampányban és 2017-es hivatalba lépése óta számos alkalommal bírálta az egyezményt, kedden pedig országa nevében felmondta. Szörnyűnek és egyoldalúnak nevezte a megállapodást, amely szerinte nem hozott békét és nem is fog.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!