Iráni atomprogram - Nemzetközi Atomenergia-ügynökség: Irán betartja a megállapodásban foglaltakat

Külföld, 2018.05.09

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megerősítette szerdán, hogy Irán betartja az atomprogramjáról 2015-ben kötött többhatalmi szerződésben foglaltakat. A szervezet azután adott ki közleményt, hogy Donald Trump amerikai elnök az előző nap bejelentette: az Egyesült Államok kilép a megállapodásból.

Amano Jukija, a szervezet főigazgatója, a NAÜ honlapján megjelentetett közleményében azt mondta, hogy a szervezet szorosan figyelemmel kíséri az egyezménnyel - hivatalos nevén: Közös Átfogó Cselekvési Tervvel (JCPOA) - kapcsolatos fejleményeket. A JCPOA keretében Irán a világ legszigorúbb ellenőrzési rendszere alatt áll - tette hozzá Amano.

Trump kedden Washingtonban jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből, és visszaállítja a Teherán elleni szankciókat. Számomra világos, hogy nem tudjuk megakadályozni, hogy Irán atombombát állítson elő a jelenlegi megállapodás keretében - mondta Trump.

Az amerikai pénzügyminisztérium később közölte, hogy 90, illetve 180 napon belül ismét érvényes lesz az iráni atomprogramról szóló többhatalmi megállapodás keretében feloldott valamennyi szankció.

A NAÜ egy neve elhallgatását kérő illetékese már kedden, még az amerikai elnök bejelentése előtt azt mondta az EFE spanyol hírügynökségnek, hogy nincsen változás a NAÜ ez üggyel kapcsolatos hivatalos álláspontját illetően az előző, május 1-jén közzétett jelentéshez képest, amelyben a szervezet szintén azt állította, hogy Teherán betartja az egyezményben foglaltakat.

Irán 2015 nyarán, több évig tartó tárgyalások után egyezett meg az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal, Kínával és Oroszországgal, Németországgal, valamint az Európai Unióval, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért cserébe. Barack Obama akkori amerikai elnök egyik legnagyobb külpolitikai sikerének tekintette a megállapodást, a 2017 elején hivatalba lépett Trump azonban már a választási kampány idején is többször hevesen kikelt ellene.

Irán bejelentette: egyelőre tartja magát az egyezményben foglaltakhoz, és kész folytatni a munkát a szerződést aláíró többi országgal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!