Irodát nyitott a Magyar Nemzeti Kereskedőház az ausztriai Kismartonban

Külföld, 2017.05.23

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közép-európai kereskedelemfejlesztési hálózatának új képviselete kedden nyílt meg az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt).

A hálózat a Magyarországgal szomszédos országokban és Lengyelországban tevékenykedik 2015 óta, a kedden megnyílt burgenlandi képviselet a 21. iroda.

A kismartoni iroda feladata az MNKH által kiadott közlemény szerint, hogy feltérképezze az osztrák üzleti lehetőségeket, hozzájáruljon az osztrák-magyar kereskedelmi kapcsolatok bővüléséhez, egyben kaput nyisson a határon túli magyar cégek számára a keleti és déli régiók fejlődő piacára.

Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek telefonon elmondta: a képviselet olyan cégeknek, jellemzően kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) tud segíteni, amelyek szeretnének bővülni, exportálni, kapcsolatot keresnek más piacokra, de nem tudják, hogy milyen irányba induljanak el. Reményét fejezte ki, hogy sok partnercég keresi majd fel a burgenlandi képviseletet. Elmondása szerint a kereskedőház irodáival eddig már több mint tízezer vállalkozás lépett kapcsolatba.

Kedden a MNKH új képviselettel bővült Bosznia-Hercegovinában és Szarajevóban is.

Az MNKH négy kontinens közel hatvan országának piacát tette közvetlenül elérhetővé partnerei számára - ismertették.

Magyarország exportja 2016-ban 93,3 milliárd eurót tett ki, több mint három százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi többlet 8,1 milliárd euróról 10 milliárd euróra nőtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!