Ismét összecsaptak a biztonságiakkal a palesztinok a pénteki ima után

Külföld, 2017.12.15

Ismét összecsapások voltak a palesztin tüntetők és az izraeli biztonságiak között a pénteki imát követően - jelentette az izraeli média.

Egy palesztin késével egy rendőrre támadt és súlyosan megsebesítette egy Rámalláh és Bét El közötti Ajjus téren zajló tüntetésen, ezt kovetően rendőrök rálőttek a merénylőre.

A palesztin egészségügyi minisztérium szerint a palesztin támadó életveszélyes sérüléseket szenvedett, és rajta kívül tizenhét sebesültet ápoltak a pénteki összecsapások következtében, általában gumilövedékek és tömegoszlatáshoz használt könnygáz belélegzése miatt.

A Háárec című újság értesülése szerint a meglőtt palesztin férfi újságírónak adta ki magát, így került az izraeli biztonságiak közelébe+, majd késével rátámadt a hozzá legközelebb álló rendőrre.

A pénteki imát követően számos helyen vonultak utcára Ciszjordániában a palesztinok, hogy tiltakozzanak Donald Trump amerikai elnök december 6-án elhangzott bejelentése ellen, amely Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának és utasítást adott az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetésének előkészítésére.

Az eheti pénteki demonstrációkkal emellett a Hamász megszületésének harmincadik évfordulóját is ünneplik a palesztinok, a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezet több száz fős megemlékezéseket szervezett ebből az alkalomból a ciszjordániai Nabluszban és Rámalláhban.

Emellett jelentősebb összecsapások voltak az izraeli biztonságiakkal még Hebronban, Betlehemben, a Jeruzsálem melletti Kalandia kereszteződésben, és a Talmonhoz vezető útnál. A Gázai övezetnél több tucat tüntető vonult a kerítéshez, ott is összetűzések történtek az izraeli biztonságiakkal.

Iszmail Haníje csütörtökön egy gázai tömeggyűlésen ismét Izrael elleni további harcra, intifádára szólította fel a palesztinokat. "Soha nem ismerjük el Izrael létét, mártírok milliói menetelnek Jeruzsálembe!"- tüzelte a Hamász politikai vezetője az egybegyűlteket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!