Ismét Pedro Sánchezt választotta főtitkárrá a spanyol szocialista párt

Külföld, 2017.05.22

Ismét Pedro Sánchezt választotta főtitkárrá az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) tagsága, hét hónappal azután, hogy lemondani kényszerült a posztról.

A vasárnap éjjel összesített szavazatok szerint a 45 éves Sánchez, aki 2014 júliusa és 2016 októbere között állt a legnagyobb spanyol ellenzéki párt élén, a voksok 50 százalékát szerezte meg. Több mint 74 ezer párttag támogatta a szavazásban részt vevő 148 ezer közül.

A győzelmét követő első nyilatkozatában Sánchez egy új szocialista párt létrehozását ígérte. Céljaként azt jelölte meg, hogy egyesítse a megosztott tagságot, továbbá a PSOE új kormányzati alternatívává váljon Spanyolországban.

Pedro Sánchez még a kampányban, a főtitkárjelöltek nyilvános vitáján hangsúlyozta: első vezetői intézkedéseként követelni fogja, hogy Mariano Rajoy konzervatív miniszterelnök mondjon le posztjáról.

Sánchez győzelme sokak számára okozott meglepetést, politikusként lényegében már leírták, miután vezetése alatt tovább zuhant a párt támogatottsága, és a szocialisták történetük két legrosszabb parlamenti választási eredményét érték el.

Főtitkárként elszánt ellenzője volt az együttműködésnek a parlamenti választásokon győztes konzervatívokkal. Pártjában azonban belső válság robbant ki a kérdésben. Sánchez álláspontját leszavazták, ez vezetett a lemondásához.

A szocialisták múlt októberi döntése, hogy tartózkodásukkal engedték kormányt alakítani a Néppártot (PP), több mint kilenc hónapig húzódó belpolitikai patthelyzetnek vetett véget, amikor is nem volt teljes jogkörrel rendelkező kormány a dél-európai ország élén.

A szocialista párt vezetői posztjáért zajló versenyben Susana Díazt, az andalúz autonóm kormány elnökét tartották befutónak, aki végül 59 ezer szavazattal második lett. A harmadik helyen több mint 14 ezer szavazattal Patxi López végzett, aki a spanyol parlament alsóházának elnöke és a baszk regionális kormány vezetője is volt.

Az elemzők Sánchez győzelmét azzal indokolják egyebek mellett, hogy a párttagságot feldühítette, ahogy a pártvezetés ősszel lényegében "eltávolította" őt, valamint az is, hogy a szocialisták hagyták a konzervatívokat kormányt alakítani.

Sánchez egyébként vetélytársaihoz képest hónapokkal korábban megkezdte választási kampányát, járta az országot, ami szintén komoly előnyhöz juttatta.

Az elnökválasztás eredményét június végén ratifikálja a párt kongresszusa, a PSOE-t addig az a többtagú ügyvezető testület irányítja tovább, amely az elmúlt több mint hét hónapban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!