Ismét sztrájkok bénítják Belgiumot a kormány nyugdíjpolitikája miatt

Külföld, 2018.02.27

Sztrájkok bénították kedden Belgiumot a szövetségi kormány vitatott nyugdíjpolitikája miatt, a több szektorra kiterjedő munkabeszüntetés már reggel fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.

A reggel munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és késésekről számoltak be országszerte.

Brüsszelben hatból mindössze három metróvonalon közlekednek szerelvények, illetve a buszok és a villamosok többsége sem jár. A brüsszeli tömegközlekedési vállalat azt javasolta, hogy aki teheti, próbálja másképp elérni az úti célját.

Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonatközlekedésben is zavarokra kell számítani, különösen Vallóniában, Charleroi és Brüsszel között például csak minden tizedik vonat közlekedik.

Több tartományban a vallon és a flamand távolsági buszhálózat, a TEC és a De Lijn szolgáltatásában is vannak fennakadások.

A Le Soir című helyi újság arról számolt be, hogy a sztrájk a közlekedésen kívül más területekre is átgyűrűzhet, zavarok lehetnek a postai szolgáltatásokban, a szemétszállításban, de sok tanár és egészségügyi dolgozó is munkabeszüntetéssel tiltakozhat.

Az akciót a három nagy szakszervezet közül a szocialista CGSP hirdette meg, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL ezúttal nem csatlakozott a felhíváshoz.

A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképességének javítása és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!