Iszlám Állam - Két feltételezett iszlamistát fogtak el Boszniában

Külföld, 2018.04.10

Két feltételezett iszlamistát fogtak el a boszniai hatóságok kedden, emellett pedig több fegyvert és robbanószert, valamint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelképeire hasonlító jelekkel ellátott zászlót foglalták le - adta hírül a Dnevni Avaz című boszniai napilap az internetes oldalán.

A boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) több hónapos nyomozást követően fogta el a két férfit, aki ellen az ügyészség terrorizmus gyanújával indított eljárást.

Bosznia-Hercegovina tiltja a külföldi harcokban való részvételt, valamint a toborzást, és a harcok népszerűsítését.

A nyugat-balkáni országokból több százan - a legtöbben Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból - csatlakoztak az Iszlám Állam szíriai és iraki harcaihoz 2012 óta, ám a hatóságok információi szerint 2016 óta nem indultak útnak harcosok a térségből. Ennek egyik oka az, hogy az érintett országok szigorítottak a vonatkozó törvényeiken. Csak Boszniából legalább 240-en csatlakoztak a szíriai és az iraki harcokhoz, közülük több mint 65-en életüket vesztették, 46-an viszont visszatértek szülőföldjükre, utóbbiak közül 23-an már börtönbüntetésüket töltik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!