Izrael korlátozásokat vezetett be a pénteki muzulmán imákra Jeruzsálemben

Külföld, 2017.07.21

Biztonsági korlátozásokkal készülnek az izraeli hatóságok a pénteki muzulmán imákra Jeruzsálemben, mert a palesztinok tiltakozásuk fokozását ígérték péntekre az al-Aksza mecsethez vezető utaknál telepített detektoros kapuk miatt - jelentette az izraeli média.

Csak az ötven évesnél idősebb férfiak imádkozhatnak ezen a pénteken a Mecsetek terén lévő al-Aksza mecsetnél, ahová múlt vasárnap óta nem hajlandóak bemenni a hívők a fémérzékelő ellenőrző kapuk miatt. Az izraeli hatóságok a múlt pénteki, két izraeli rendőr életét kioltó, és a Mecsetek teréről indított merényletet követően vezették be az új biztonsági intézkedést.

Csütörtök este a biztonsági kabinet, a Budapestről visszatért Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezetésével tartott ülésén úgy határozott, hogy nem távolítják el a detektoros kapukat, és további biztonsági intézkedésekkel készülnek a palesztinok ígérte tömegtüntetésekre.

A muzulmán vallási vezetők arra hivatkozva tiltakoznak az imára érkező hívek átvizsgálása ellen, hogy az a status quo, a szent helyen uralkodó korábbi állapot megsértését jelenti. Az intézkedésben az izraeli fennhatóság kiterjesztését látják, noha Izrael szerint csak biztonsági ellenőrzésről van szó.

A katonai rádió reggeli híradása szerint sok ezer rendőrt vezényeltek Jeruzsálembe, akik már az óvároshoz vezető utaknál is csak a gyerekeket, a nőket, és az idősebb férfiakat engedik tovább.

A város bejáratainál ellenőrző pontokat állítottak fel, ahol átvizsgálják az érkező járműveket, s az éjjel útakadályokat helyeztek el az óvárosnál is a tüntetők mozgásának korlátozására.

A rendőrség közben bejelentette, hogy razziát tartott az al-Aksza mecsetet felügyelő vallási tanács, a Vaqf kelet-jeruzsálemi irodájában, ahol lefoglaltak több iratot és előállítottak néhány embert kihallgatásra. Az izraeli főváros többségében arabok lakta keleti részében több más politikai és iszlám aktivistát is előállítottak.

A Mecsetek tere ad otthont az iszlám harmadik legszentebb helyének, az al-Aksza mecsetnek, de a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban ezen a téren állt a legszentebb hely, a jeruzsálemi Szentély. Az al-Aksza mecset körzete a történelmi megállapodások értelmében Jordánia kezelése alatt áll, s a kényes egyensúly fenntartását a status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani. Minden változtatás súlyos politikai feszültséget okozhat nem csak a palesztinok körében, hanem az egész iszlám világban.

Az izraeli katonai rádió csütörtökön arról számolt be, hogy Jordánia nyomást gyakorol Izraelre a kialakult konfliktus gyors rendezése érdekében. A rádió szerint a palesztinok már "mini intifádával" (felkeléssel) fenyegetnek a fémdetektoros kapuk miatt, több százezren készülnek Jeruzsálem különböző lakónegyedeiből és az 1967-ben elfoglalt területekről pénteken Jeruzsálembe, hogy "megvédjék az al-Akszát".

A 10-es tévé híradója szerint a detektoros kapuk felállítását Izrael nem egyeztette arab országokkal, meglepetésként érte Jordániát, Szaúd-Arábiát, Marokkót is. A belbiztonsági szolgálta, a Sin Bét és a hadsereg a kapuk eltávolítását javasolja, vagy gyors politikai egyeztetések lefolytatását róluk a muszlim világgal, mert szerintük ha semmit sem tesznek, akkor nagy az esélye a tovább fokozódó feszültségnek, ami akár ki is csúszhat a rendfenntartók ellenőrzése alól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!