Izrael meghátrált a jeruzsálemi egyházi tulajdon adóztatása terén

Külföld, 2018.02.27

Az izraeli hatóságok a Szent Sír-bazilika bezárásának harmadik napján meghátráltak, mégsem adóztatják meg a város egyházainak ingatlanait - jelentette kedden a Háárec című újság honlapja.

Izrael kedden úgy döntött, hogy lépéseket tesz az egyházzal kialakult válság megoldása érdekében, hogy ismét megnyílhasson Jeruzsálem egyik legfontosabb szent helye.

Az adózást elutasító keresztény egyházak vasárnap közösen, meghatározatlan időre bezárták a látogatók elől a jeruzsálemi Szent Sír székesegyházat, amelyet még kedden sem nyitottak meg.

Tiltakozásuk hatására az izraeli kormány befagyasztotta az egyházi ingatlanok adásvételét korlátozó, ellentmondásos törvényjavaslatot, a jeruzsálemi városháza pedig elhalasztotta az egyházi tulajdonban lévő ingatlanok megadóztatását.

A miniszterelnöki hivatal nyilatkozata szerint Benjamin Netanyahu miniszterelnök, Nir Barkat jeruzsálemi polgármester és Cahi Hanegbi regionális együttműködési miniszter közösen bizottságot alakít, amely majd megpróbál megoldást találni az adóbehajtás kérdésében.

A Jézus keresztre feszítésének és sziklasírba temetésének keresztény hagyomány szerinti helyén emelt templomot 1948, a függetlenségi háború harcai óta még sohasem zárták be. A vasárnapi lépésről együtt határozott a templomot felügyelő római katolikus, görög ortodox és örmény egyház.

A jeruzsálemi városháza előzőleg komoly adóhátralék befizetését kérte a város keresztény egyházak tulajdonában álló gazdasági érdekeltségeitől üzlethelyiségeik, bérbe adott ingatlanjaik után, de hangsúlyozták, hogy az imákra és hitéletre használt épületek továbbra is adómentesek maradnak. Egy olyan törvénytervezet miatt is tiltakoztak a keresztény egyházak, amely az egyházi ingatlanok magánszemélyeknek történő adásvételét szabályozta és korlátozta volna.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!